A pokolra szánt hajó
2010. május 14. 10:07
Propagandaakciónak indult, és borzalmakba fulladt tervvel akarták megnyerni a zsidókérdésben nem nyilatkozó országokat a nácik: a St. Louis fedélzetén közel ezer menekülttel próbálták megvalósítani Goebbels tervét. Az elképzelés azonban kudarcba fulladt.
Korábban
Az 1938. november 9-i, később Kristályéjszaka néven hírhedtté vált németországi pogrom ráébresztette a német zsidóságot arra, hogy az az ország, amelyet nemzedékek óta a hazájának hitt, többé nem az otthona.
Goebbels propagandaminiszter terve alapján 1939 májusában a St. Louis nevű hajó, fedélzetén 937 „darab zsidó rakománnyal”, útnak indult Hamburgból Kubába, ahol az utasok érvényes turistavízum birtokában partra léphettek volna. Goebbels három legyet akart ütni egy csapásra: megmutatni a Nyugatnak, hogy a németek nem bántják a zsidókat; bebizonyítani a világ közvéleményének, hogy az „emberbarát” Nyugat sem kér majd a zsidókból; lebonyolítani az amerikaiak orra előtt egy rutinszerű kémkedési akciót.
Csakhogy az utasok hiába reménykedtek: a Saint Louis nem köthetett ki Kubában. Eltökélten náciellenes német parancsnoka, Schröder kapitány azonban szembeszegült a paranccsal, hogy utasaival térjen vissza Hamburgba, a biztos halálba. Rádióösszeköttetésbe lépett a szabad világ kormányaival. Elsőként Roosevelt elnök utasította vissza.Így kezdődött a St. Louis pokoljárása.
Gilbert Sinoué francia író néha szürreális elemekkel tarkított, fikciósra és szélsőségesre karikírozott regénye a hajóutat eleveníti fel, korabeli dokumentumok (tárgyalási jegyzőkönyvek, levélváltások, táviratok) felhasználásával. Sok tekintetben ma is aktuális témája a filmvászonról is ismerős: a St. Louis útjáról Az elátkozottak utazása címmel Stuart Rosenberg készített filmet 1976-ban.
Még több részlet a furcsa utazásról
Gilbert Sinoué: A pokolra szánt hajó. Ford.: Takács M. József, Park Kiadó, Bp., 2009. 336 o. 3500 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap