Akiről elnevezték a Föld legmagasabb hegyét
2010. július 5. 08:45 MTI
Kétszázhúsz éve, 1790. július 4-én született Sir George Everest angol mérnök, India első feltérképezője. A derék ezredes neve mégsem ezért maradt fenn örökre: bár a hegyet ő maga soha nem látta, róla nevezték el a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet.
Korábban
Walesben született, a katonai akadémián főként a matematikában jeleskedett. Részt vett Jáva szigetének elfoglalásában, majd 1818-ban Indiába került, a szubkontinens térképészeti felmérésével megbízott Lambton ezredes mellé. A gigantikus vállalkozás háromszögeléssel mérte fel a hatalmas gyarmatot egy délkör mentén a déli Comorin-foktól a Himalájáig, 2400 kilométer hosszan. Az 1802-ben indult vállalkozás időtartamát először öt évre becsülték, de végül negyven lett belőle, s a számítógép előtti korszak legbonyolultabb egyenleteit kellett hozzá kiszámolni.
Everest elődjének 1823-ban bekövetkezett halála után "örökölte meg" a pozíciót, amelyet két évtizeden át töltött be, 1830-tól már mint India Főtérképésze. Fáradhatatlanul, pontosan és leleményesen dolgozott, számtalan újítást vezetett be a mérőeszközök, a módszerek és a számítások terén. 1843-ban visszavonult és hazatért Angliába, ahol a legrangosabb tudományos testület, a Royal Society tagjának választották meg. 1861-ben lovagi címet kapott, s 1866. december 1-jén hunyt el.
Máig nem tudni bizonyosan, Sir George Everest látta-e saját szemével a világ legmagasabb hegyét. Az azonban biztos, hogy a Himalája "XV. csúcsát" 1852-ben az ő módszerének alkalmazásával mérte fel utóda, Andrew Vaugh, aki a tudomása szerint névtelen csúcsnak a Mount Everest nevet adta, "örökre megörökítendő a földrajzi kutatások kiváló mesterének emlékét". Ma már ismert, hogy a csúcsnak nem is egy neve volt, csak az angol mérnök ezeket nem ismerte: tibeti nyelven Csomolungmának, nepáliul Sagarmathának hívták. Everest maga különben ellenezte a névadást, de 1865-ben (tehát még életében) a Royal Society hivatalosan is jóváhagyta Vaugh javaslatát.
A tudósok ma csak abban értenek egyet, hogy ez a világ legmagasabb hegye, magasságán viszont azóta is vitatkoznak. Az első mérés 8839 méter volt, a későbbi mérések 8848 métert adtak. 1998-ban egy amerikai expedíció 8850 métert, 2005-ben egy kínai 8844 métert mért - ennek az is oka, hogy a hegy tetején a hó és jégsapka vastagsága időről időre változik. A Mount Everest a tektonikai tevékenység következtében évente mintegy 4 mm-rel nő.
A világ legmagasabb hegyét 1953-ban hódította meg a nepáli Tenzing Norgay és az új-zélandi Sir Edmund Hillary, oxigénpalack nélkül 1978-ban az olasz Reinhold Messner és az osztrák Peter Habeler jutott fel rá, első magyarként Erőss Zsolt érte el 2002-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05