2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Széchenyi világai

2010. augusztus 9. 14:52

Nagyszabású tárlat nyílik ősszel a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor termeiben, amely a 150 évvel ezelőtt elhunyt gróf Széchenyi István életművének állít emléket, s választ keres a személyével kapcsolatos kérdésekre is.

A kiállítást előadássorozatok, koncertek, különleges vezetések, vetélkedők, speciális múzeumpedagógiai foglalkozások kísérik majd, de az érdeklődők akár már a tárlat épülése közben is betekinthetnek a kulisszák mögé szeptember 18-án és 19-én, a Kulturális Örökség Napjai keretében.

"A kiállítás akkor jó szakmailag, ha a Széchenyi-életmű korabeli tényeit úgy csoportosítja, hogy abból a mi világunk is értsen" - fogalmazta meg Dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Az összeállítás ezért nem a teljes életút kronológiai rendben való bemutatására törekszik, hanem három csomópont köré szervezi a tárgyakat és a mondanivalót. Ezek a következők:

Híd, város, ország. Széchenyi István, az álmok megvalósítója, a nagy összefüggéseket átlátó zseni, a sokoldalú gondolkozó.
Az önkényuralom ellenfele. A betegség jelentőségének érzékeltetése az egész Széchenyi-sorsban és -életműben.
Széchenyi kultuszai: hős vagy áldozat? Minden kor a maga problémáira keres választ és ehhez használja fel a nagy embert, sokszor teljesen gátlástalanul és kíméletlenül. Kérdés, hogy a történelmi szereplő mikor hőse, és mikor áldozata saját kultuszának.

A múzeum munkatársai az intézmény oldalán a következő hetekben részletesen tájékoztatnak majd a tárlat előkészítésének munkálatairól, a bemutatásra kerülő tárgyi anyagról és különlegességekről.

Megtekinthető: 2010. október 12. - 2011. március 06.
További információ: [email protected]

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár