Nem nyitják meg az Ostravában lemészárolt szudétanémetek ügyét
2010. november 25. 17:08
Nem nyitja meg a második világháború után az észak-morvaországi Ostravában lemészárolt szudétanémetek ügyét a cseh rendőrség, mert azok közül, akiket esetleg felelősségre lehetne vonni a történtekért, már senki sem él.
Korábban
"Vizsgálatainkból kiderült, hogy az esetleges gyanúsítottak közül már senki sincs életben. A rendőrség ezért nem tudja megnyitni az ügyet, mert nincs kit kivizsgálni" - közölte Lubos Valerián, a rendőrség morva-sziléziai bűnügyi osztályának főnöke.
Levéltári dokumentumok szerint 1945-ben az ostravai Hanke gyűjtőtáborban több mint 200 németet gyilkoltak meg. A táborban a városban és annak környékén élő német civileket gyűjtötték össze, akiket május közepe és június vége között brutálisan megkínoztak, majd meggyilkoltak. A történtek feledésbe merültek, s a helyiek, illetve a történészek sem igen tudtak róla, mígnem 1997-ben Mecislav Borák helytörténész nyilvánosságra nem hozta kutatásai eredményét. A meggyilkolt németeket az akkori városi temetőben titokban, éjjelente temették el.
Lubor Valerián szerint a rendőrség 1945-ben elkezdte kivizsgálni a táborban történeteket, néhány embert őrizetbe is vettek, de a bíróság egy év múlva mindent leállított. Második alkalommal 1947-ben nyitották meg a tábor ügyét, amellyel az akkori alkotmányozó cseh nemzetgyűlés egyik vizsgálóbizottsága foglalkozott. Négy cseh és egy német állampolgárt őrizetbe is vettek, de az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a vizsgálatokat ismét döntés nélkül lezárták. Az őrizetbe vettek Valerián szerint szabadlábra kerültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05