2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újjáépítik a berlini falat?

2011. június 20. 09:48 MTI

Az 1989 november 9-én leomlott hírhedt berlini fal építésének 50. évfordulójának közeledtével egyre többen sürgetik annak "újjáépítését".

Berlinben persze nem a várost 28 éven át kettészakító, 160 kilométeres, gyűlölt betonépítményt kívánják vissza, csupán azt hiányolják, hogy a német történelemnek erre a rendkívül keserű időszakára jóformán már semmi nem emlékeztet. Az egykori NDK összeomlását követően ugyanis a falat villámgyorsan lebontották, abból kiindulva, hogy a berliniek életét évtizedeken keresztül megkeserítő építményből lehetőleg semmi ne maradjon.

Több mint húsz év elteltével azonban neves berlini személyiségek rádöbbentek arra, hogy mementónak mégis csak meg kellett volna hagyni néhány falszakaszt. A mai fiatal generáció ugyanis ennek hiányában aligha képes megérteni az egykori fal, a szögesdrótok, a megfigyelő tornyok, a lőállások és az őrkutyák brutalitását, azt, hogy annak idején a berlini fal mentén legkevesebb 130 kelet-berlini menekülő vesztette életét.

A hét végén Berlin egy volt polgármestere állt a különös "újjáépítést" sürgető mozgalom élére. Eberhard Diepgen 1984 és 1989 között még Nyugat-Berlin, majd 1991 és 2001 között már az újraegyesült Berlin első számú vezetője volt. Azaz éppen abban az időszakban nem ő volt a hivatalban, amikor a falat villámgyorsan lebontották.

A korábbi polgármester egy lapinterjúban a "bontást" történelmietlennek és elsietettnek nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a befestett apró faldarabok tömkelegét a sikeres forradalom emlékére szétküldték a világban, a megmaradt darabokat pedig egyfajta turistacsalogató egzotikumként Berlinben árusítják. Az egyetlen megmaradt, kevesebb mint másfél kilométeres, Berlin keleti felében található, csaknem 100 ország, köztük Magyarország festőművészei által "kipingált" falszakasz, az úgynevezett East Side Gallery pedig igazán csak szabadtéri múzeumként és turistalátványosságként szolgál, a történelmi valóságra egyáltalán nem emlékeztet.

Ezért Diepgen szerint arra lenne szükség, hogy Berlin főbb helyein - ahol az egykori fal húzódott - pontosan a régi mására újjáépítsenek néhány falszakaszt. A volt polgármester úgy vélte, hogy csak ez szolgálná igazán a nélkülözhetetlen emlékezést. Klaus Wowereit, Berlin jelenlegi kormányzó polgármestere egyelőre nem reagált az előd javaslatára. Azt azonban már korábban elismerte, hogy a túl gyors falbontás talán nem volt helyes. Csak hát - mint fogalmazott - akkoriban senki nem akart többé falat.

Az egykori keletnémet kommunista hatóságok 1961 augusztus 13-án kezdtek hozzá a "szégyen falának" építéséhez. Az évforduló kapcsán Berlinben a falra, a szögesdrótokra és a többi kegyetlen "tartozékra" a főváros több pontján - a tényleges mementó hiányában - óriásfotók emlékeztetnek. Az "újjáépítés" - a Diepgen vezette mozgalom ellenére - egyelőre nincs napirenden.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár