Korábban érkezhetett a mai ember Európába
2011. november 3. 14:48 Discovery News
A Homo sapiens a korábban véltnél jóval előbb, már 45 ezer éve megjelent Európában, de még ötezer évig a neandervölgyivel osztozkodott a kontinensen.
Korábban
Egy új kutatás azt állítja, hogy a modern ember Európában már 45 ezer éve megjelent, amiről egy dél-olaszországi barlangban talált tejfog árulkodik. A felfedezés azt jelenti, hogy fajunk első képviselői sokkal régebb óta vannak jelen Európában, s legalább ötezer évig a neandervölgyi mellett éltek.
„Ez alatt az idő alatt bizonyára érintkeztek egymással, de erre nincsen bizonyítékunk” – mondta el Stefano Benazzi, a Bécsi Egyetem antropológusa. A Benazzi és kollégái által tett felfedezés előtt még az élt a köztudatban, hogy a modern ember a mai Románia területéről vándorolt nyugatabbra 40 ezer éve. A Közel-Keleten a korai felső paleolitikumi modern emberi kultúrák jelenléte 45 ezer évvel ezelőttig volt ismert, így a kutatók a Homo sapiens és a Kelet-Európából érkezett csoport közötti ötezer évnyi eltérésre keresték a magyarázatot.
„A lelet analízisével sikerült ezt a lyukat is betömnünk” – jelentette ki büszkén Benazzi, akinek tanulmánya a Nature e heti számában jelent meg. A kutató kollégáival együtt a legújabb tudományos módszerekkel – köztük CT-vizsgálatokkal – két, még 1964-ben a pugliai Grotta del Cavallo barlangban talált, korábban a neandervölgyi embernek tulajdonított gyermekfogat vizsgáltak meg újra, majd összehasonlították az angliai Devonban talált állkapoccsal.
Benazzi elmondta, a kutatás arra nem adott választ, hogy eleink milyen úton érkeztek a kontinensre. „A legvalószínűbb, hogy keletről, a Duna mentén jöttek” – adott egy lehetséges magyarázatot a szakember, majd hozzátette: nehéz a pleisztocén kori populációk vizsgálata, mivel a táj azóta rengeteget változott. „A Földközi-tengeren való átkelés is egy elmélet, de erre sincs bizonyíték” – mondta.
Thomas Higham, az Oxfordi Egyetem kutatója szerint a felfedezés azt támasztja alá, hogy „a világnak ezen a részén a modern ember együtt élhetett a neandervölgyivel”, bármennyire is tiltakozik ez ellen néhány tudós.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap