Feltárta titkát a somme-i csata alagútrendszere
2011. november 15. 11:02 The Daily Mail
A somme-i alagutak alkotta labirintus 28, tragikus halált halt hős földi maradványát rejtette. Az 1918-as fegyvernyugvást követően csak idén januárban kezdődhetett el a terület feltárása, azóta a francia-angol La Boiselle Study Group történészekkel karöltve kutatja szüntelenül az alagutak eleddig ismeretlen történetét.
Korábban
A britek által Szent Lyuknak elkeresztelt, az 1916-os somme-i csata során stratégiai jelentőséggel bíró, összesen 6,5 kilométer hosszú alagútrendszer az észak-franciaországi alvó falu, La Boisselle alatt fut. 1914. szeptember 28-án itt állították meg a francia csapatok a németek előrenyomulását. Decemberben francia mérnökök irányításával kezdődtek meg a munkálatok - végül ez vezetett csata elhúzódásához. Később a British Tunnelling Companies küldött szakembereket az átjárók mélyítésére, akik nem egyszer 12 méter mélyen dolgoztak. A falut végül 1916. július 4-én sikerült visszafoglalni a németektől.
28 brit személy földi maradványa került elő az alagútban, ők mindannyian 1915 augusztusa és 1941 áprilisa között hunytak el. Az önkéntesekből álló „elitegységet” brit szénbányákból küldték a frontra, de már nem térhettek haza. Az itt-ott harminc méter mélyen ásott alagútban ételmaradványokat, graffitiket, sisakokat, és srapnelt találtak. A szinte érintetlen állapotban talált átjárókban szakemberek tucatjai fogtak ásót, s rejtették el a robbanószerkezeteket, miközben a németek néhány méterre ugyanezt tették.
A somme-i csatát 1916. július 1. és november 18. között vívták a nyugati fronton. Az első világháború egyik legnagyobb csatája során a két oldal veszteségei meghaladták a 1,5 millió főt. A britek már az első nap 19 ezer főt vesztettek, de a tisztek 60 százaléka is elesett. A brit és francia szövetséges csapatok a Somme folyó völgyében 19 km széles arcvonalon kísérelték meg áttörni a német vonalakat, amitől a szövetségesek azt remélték, hogy jelentős német erőket von el Verdun ostromától és ezzel lehetőséget teremt a francia veszteségek pótlására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap