Árpád-kori temetőre bukkantak Jásdon
2011. november 28. 14:33 MTI
A Veszprém megyei településen folyó csatornázási munkálatok közben eddig közel negyven sírt tártak fel, de a számuk becslések szerint megközelítheti a kétszázat a közművesítés területén.
Korábban
A rendkívül gazdag leletanyagból kiemelkedőnek számítanak a teljes csontvázak mellett a csak az Árpád-korra jellemző ezüst hajkarikák, de a helyenként közel kétméteres csatornaárkokból 12. századi pénzérmék, számszeríj-nyílhegy és római kori pénzérme is előkerült - sorolta Pintér László régész, a Veszprém Megyei Laczkó Dezső Múzeum munkatársa.
A temetőt a 11. századi közösség létesítette feltehetően az 1164-ben alapított bencés monostor mellé, és egészen a török hódítás koráig, a 16. század végéig használhatták. Akkor a monostor a faluval együtt teljesen elpusztult - tette hozzá.
A napokban megkezdett ásatás során az egykori monostor faragott kövei ugyancsak a felszínre kerültek az Árpád-kori téglák és kerámiák mellett. Pintér László tájékoztatása szerint a korabeli temetkezés jellegzetessége, hogy a templom körüli sírgödröket a felkartól a fejrészig terméskővel rakták körbe. Ez a hagyomány a 12. század körül elhal.
A Jásdon előkerült leletanyagot restaurálásra, feldolgozásra a Laczkó Dezső Múzeumba szállítják, és a település tervei szerint falutörténeti kiállításon mutatják majd be. Az ásatásokat tavasszal folytatják. A szakember a temető feltárása mellett fontosnak tartaná a csatornázáson kívül eső omladékréteg további kutatását is, amely az egykori jásdi bencés monostorról szolgáltatna bővebb adatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap