Több ezer település lehet még Mezopotámiában
2012. március 21. 08:53
Műholdfelvételekkel sikerült azonosítani mintegy tízezer ősi települést az egykori termékeny félhold területén, a mai Szíria északi részén.
Eleink olyannyira megbolygatták lakókörnyezetüket, hogy a régészeknek ma már pofonegyszerű dolguk van, ha azt kell megállapítaniuk, hogy az adott területen éltek-e, vagy olyan helyről van szó, amelyet soha nem vett birtokába ember. Két tudós egy ennél sokkal hatékonyabb módszert választott ennek eldöntéséhez: az űrből vizsgálják az egykori Mezopotámia területének ősi településeit.
Műholdfelvételek elemzéséből arra következtettek, hogy a megvizsgált 23 ezer négyzetkilométeren 9500 lehetséges emberi település lehet szétszórva Mezopotámia északi részén, a mai Szíria északi felén. Nem ez az első alkalom, amikor a Földet pásztázó műholdakat használnak a régészetben: legutóbb Szaúd-Arábiában, a sivatag homokjában elveszett emberi telepeket sikerült lokalizálni velük.
A projekt újdonsága abban áll, hogy ez az első szisztematikus, műholdfelvételeken alapuló felmérés, amelyet régészeti célokra használnak – olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóirat március 19-i számában.
A termékeny félhold területén i.e. 7000 körül jelentek meg nagyobb számban a mesterséges dombokra épült települések. A lakóházak sártéglából épültek egymásra az alluviális talajtól kezdve, így a legújabb házak adják a legközelebbi réteget. Ezek a halmok (régi városokat rejtő törmelékhalmok, településdombok, azaz tellek) eddig kevés figyelmet kaptak – mondta el Bjoern Menze harvardi kutató, aki a földben bekövetkezett változásokat számítógépes algoritmussal számolta ki, s tette 14 ezerre a potenciális lelőhelyek számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap