A szarkofágbitorló múmia
2012. május 18. 14:22
A milánói Fatebenefratelli Kórház múmia-projektjének kutatói megállapították, hogy az egyik Min-pap, nevezetesen Ankhpakhered nem nyugodhat békésen közel 2800 éves festett szarkofágja mélyén - azon egyszerű oknál fogva, hogy nyughelyét két évezrede egy egyiptomi fizikai munkás foglalta el.
Korábban
„Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szarkofágban hűlt helyét találtuk a pap múmiájának, helyette egy i.e. 4 és i.e. 1. század között meghalt másik ember teteme feküdt” – mondta Sabina Malgora egyiptológus.
A kutatók véleménye szerint felfedezésük egy több mint kétezer éves lopásra derített fényt. A titokzatos férfi hozzátartozói eltulajdoníthatták a gyönyörűen megmunkált szarkofágot, amely a 22-23. dinasztia idejére (i.e. 945-715) datálható, hogy megfelelően biztosíthassák a szeretett elhunyt temetését és túlvilági életét. „Ez csak egy hipotézis. Bár ez meglehetősen elterjedt gyakorlat volt, különösen a gazdasági és politikai válság időszakaiban, amikor a sírhelyek mindenféle őrzés nélkül maradtak” – mondta Malgora.
A XX. dinasztia végén a sírrablás igen komoly probléma volt Thébában (a mai Luxorban), ezért a királyi múmiákat és rokonaik holttestét a legnagyobb titokban egy biztonságos, rejtett sírba költöztették, Deir el-Bahri-ba. Minderre a 19. század vége felé derült fény, amikor bebizonyosodott, hogy a Deir el-Bahri-i rejtekhelyen rendkívül sok, több mint 50 királyi vagy arisztokrata múmia nyugszik.
Az olaszországi Asti-i Régészeti Múzeumba 1903-ban érkezett egy magángyűjteményből a rejtélyes történettel büszkélkedhető szarkofág és annak idegen lakója. „Csupán egy amulettet találtunk mellette. Csak azt tudjuk, hogy ha egy magas rangú főpap lett volna, akkor más körülmények között helyezték volna örök nyugalomra” – mondta Malgora.
A CT-vizsgálatok során kiderült, hogy a csontváz egy nádból készült alapon fekszik, mely valószínűleg egyfajta hordágyként, majd „csomagolóanyagként” funkcionálhatott. Amíg Ankhpakhered múmiájának sorsa ismeretlen marad, addig Malgora kollégáival azt az embert vizsgálják meg, aki több mint két évezrede bitorolja a pap koporsóját.
A kutatók által Wehem-ef-ankh-nak (magyarul: aki visszatér az életbe) elnevezett férfi 40 éves kora körül hunyhatott el, 175 centiméter magasságú volt, ami meglehetősen magasnak számított abban az időben. Nem szenvedett semmilyen betegségben, nem érte erőszakos vagy traumatikus esemény.
2950 darab, fejéről készült CT kép lehetővé tette koponyájának életnagyságú, háromdimenziós képének rekonstruálását. A titokzatos férfinek kiugró orra, enyhén aszimmetrikus szemöldökei voltak, bal arcának „üregeit” egyes fogak hiánya okozhatta. „Semmi köze nem volt a magas rangú főpaphoz, egyszerű fizikai munkás lehetett. A térdeinek kopottsága az erős igénybevétel és az elhasználódás jeleit mutatták, mintha nehéz súlyokat, talán köveket cipelt volna” – mondta Malgora.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap