Kiállítás a 20. század magyar fotográfusainak képéből
2012. június 10. 13:39 MTI
A 20. századi magyar fotótörténet jelentős alkotóinak képeiből nyílt kiállítás pénteken Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A kiállítás szeptember 2-ig tekinthető meg.
Korábban
Baki Péter, a múzeum igazgatója elmondta: A magyar fotográfia egy-egy évtizedének meghatározó ikonjai az első világháborútól a társadalmi rendszerváltásig (1914-1989) című kiállítás koncepcióját az adja, hogy bemutassák a jelentős alkotókat, akik Magyarországon maradva is képesek voltak nemzetközi mércével mérve számottevő művek létrehozására.
A kiállítás az első világháborútól a rendszerváltásig tíz éves ciklusokra bontva mutatja be az alkotókat, akik abban az időszakban a legbefolyásosabb, legdominánsabb szerepet töltötték be a hazai fotókultúrában. Az igazgató kiemelte: a 1920-as évektől a rendszerváltásig tartó időszak fotóművészeit csak szubjektív módon lehet megítélni.
A kiállításon Balogh Rudolfnak, Pécsi Józsefnek, Escher Károlynak a két világháború között készített képei mellett látható a két Kossuth-díjas fotográfus, Korniss Péter és Féner Tamás egy-egy sorozata is.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az 1980-as évek végéig Magyarországon nem működtek olyan intézmények vagy szervezetek, amelyek a magyar fotóművészet alkotásait a kellő minőségben bemutatták volna Európában vagy azon kívül. Baki Péter szerint az a néhány siker, amelyet a két világháború közti magyar fotó elkönyvelhetett magának, mind egyéni teljesítményeken alapult, ugyanakkor annál fontosabbak a magyar és a kelet-európai fotográfia számára.
Pécsi József Németországban jelentetett meg több albumot a második világháború előtti évtizedekben, Balogh Rudolf vagy Berekméri Zoltán alkotói pályája pedig a múzeumigazgató szerint azt a lehetséges utat mutatja, amikor az alkotóművész vagy saját hazája korlátai közt, vagy önmagába zárva él.
A kiállítás szeptember 2-ig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap