Forgalomba nem került mobiltelefonokat állítanak ki
2012. augusztus 23. 15:06
Különleges, forgalomba soha nem került, illetve egyedi gyártású mobiltelefonok is láthatóak a MOBILMEMENTÓK című időszaki kiállításon. Az összesen 250 telefont felvonultató tárlaton a látogatók valószínűleg találkoznak egykori készülékeikkel - felidézhetik, milyen volt az első mobiltelefonjuk -, és végigkísérhetik azt a folyamatot, amely keretében a mobiltelefon drága, kevesek számára elérhető luxuscikkből előbb mindennapi használati tárggyá vált, majd ma már sok esetben a számítógépet, a fényképezőgépet, a könyvet és a zenelejátszót is magába olvasztó, sőt helyettünk tájékozódó multifunkcionális eszköz lett.
Korábban
A kiállításon sok olyan készülék is helyet kapott, amelyet soha nem láthatott a nagyközönség, nemhogy bárki akár meg is vásárolhatta volna. A prototípusok, az új megoldások tesztelésére használt, „ahogy sikerül” burkolattal ellátott készülékek, és a promóciós darabok - mint a Motorola első Magyarországon gyártott telefonja - most mind tudományos igénnyel feldolgozva kerülnek a nagyközönség elé.
A tárlat három fiatal magángyűjtő gyűjteményéből áll össze, Csernák Márton, Novák László és Szepes György ajánlották fel féltett kincseiket e kiállításhoz, amelyet természetesen a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum saját szakmai anyaga és gyűjteménye tesz teljessé.
A tárlat helyszíne is különleges, hiszen a kamara kiállításnak a II. kerületben, ezen belül is a Víziváros közepén található Öntödei Múzeum (a Ganz gyár 150 éve épült és 1964-ig öntödeként funkcionáló eredeti épülete) ad otthont. Az Öntödei Múzeum, mint helyszín nem idegen a témától, hiszen állandó kiállításában látható haranggyűjteménye azon korokat idézi meg, amelyben a harang fontos információtovábbító eszköz volt.
A Mobilmementók kiállítás 2012. október végéig látható. Az Öntödei Múzeum nyitva tartása: csütörtök - szombat 10-14 óra. Előzetesen bejelentkező csoportokat egyéb időpontban is fogadnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap