Az Esterházy-könyvtár kötetei visszakerülnek Oroszországból
2012. december 7. 09:43 MTI
Visszakerül Ausztriába az egykori kismartoni Esterházy-könyvtár mintegy ezer darabja Oroszországból. Az erről szóló szerződést csütörtökön hagyta jóvá az osztrák parlament. Ez a második jelentősebb műtárgyegyüttes, amely visszakerül az egykori Szovjetunióból Ausztriába.
Korábban
A 977 darab, 16-18. századi kötetet a második világháború idején hurcolták el a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyból, amelynek könyvgyűjteménye a háborút megelőzően még mintegy 70 ezer darabból állt. A könyveket az osztrák állam átadja az Esterházy Magánalapítványoknak. Egy korábbi sajtóhír szerint az alapítvány később digitalizáltatja is a könyveket.
Ausztria az 1990-es évek óta folytatott tárgyalásokat a könyvekről Moszkvával. Hivatalosan az 1998-as orosz visszaszolgáltatási törvény alapján 2003-ban nyújtott be igényt azokra, valamint más műkincsekre is. A 2000-es évek elején több mint háromszáz kötetet Magyarországon keresztül szállítottak vissza Ausztriába. Az orosz kormány 2011-ben jelzett készséget az újabb mintegy ezer kötet visszaadására, majd idén szeptemberben született meg az átadásról szóló kormányközi megállapodás.
Ez a második jelentősebb műtárgyegyüttes, amely visszakerül az egykori Szovjetunióból Ausztriába. 2009-ban az osztrák állami archívumból elhurcolt dokumentumok egy jelentős részét kapta vissza Ausztria. Ennek az irategyüttesnek az egyötöde továbbra is Oroszországban van, ahogy az úgynevezett pehlevi papiruszok is. Az időszámítás utáni 7. századból való, pehlevi (középperzsa) nyelven írt 570 papiruszt 1936-ban az Osztrák Nemzeti Könyvtárból Berlinbe szállították restaurálás céljával, és onnan kerültek később Szentpétervárra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap