Légyottok helyszínei és múzeumok lettek Európa bunkereiből
2013. január 24. 18:42
Korábban
Csehszlovák határerődök
Hitler hatalomra jutása után a németek egyesítésének gondolata igen megijesztette a csehszlovák vezetőket, hiszen a cseh peremterületeken elhelyezkedő Szudéta-vidéken közel hárommillió német élt, így sietve védekező tervek összeállításába kezdtek. Bár korábban létrehoztak néhány erődöt, a védelmi program megvalósítása csak 1936-ban, a franciákkal történő konzultáció után, a Maginot-vonal elemzését követően vette igazán kezdetét.
A tervek szerint az 1950-es évekre 10 014 darab kisebb fajta erődöt, s 264 nagyobb volumenűt építettek volna. Az építkezés viszonylag gyorsan haladt, s az 1938. szeptemberi müncheni egyezmény idejére az objektumok 70, illetve 20 százalékával lettek készen.
Csehszlovákia náci megszállását követően a németek használatba vették a szláv monstrumokat, ám nem úgy, ahogy a franciákkal közösen a csehszlovák vezetőség megálmodta, ugyanis – mivel a védelmi rendszer a Maginot-vonalra hasonlított – a németek új fegyvereiket tesztelték rajta, főpróbát tartva az Eben-Emael erőd elleni támadás előtt.
Belgium és Franciaország kapitulációja után a németek elkezdték szétbontani a „Benes-falat”: a kupolákat felrobbantották, a lőfegyverek nagy részét pedig az atlanti partokra telepítették át. A világháború második felében, amikor a keleti front egyre közeledett Németországhoz, a náci hadsereg sietve foltozni kezdte a megtépázott erődrendszert, amelynek egyes részeinél intenzív harcok folytak az előretörő Vörös Hadsereg ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.