10 tény a dohányzás kultúrtörténetéről
2013. július 12. 17:31
1. Régészeti szakértők szerint a dohánylevelet már i. e. 6000-ben ismerték az amerikai kontinensen.
2. Az amerikai őslakosok elsősorban rituális célokra, valamint orvoslásra használták fel a dohányt.
3. Az 1500-as évek végétől a dohányt egyre több betegség, többek között fogfájás, szájszag és bélférgek ellen is javasolták az orvosok.
4. A kereskedelmi célú dohánytermesztést egy észak-amerikai angol telepes, John Rolfe, a híres Pocahontas férje kezdte meg 1612-ben a virginiai Jamestownban.
5. 1619-ben a jamestowni dohányültetvényeken jelentek Észak-Amerikában az első fekete rabszolgák. A dohánytermesztés ettől kezdve jelentősen hozzájárult a rabszolgamunka elterjedéséhez.
6. Az 1640-es években Mihály orosz cár „halálos bűnnek” nyilvánította a dohányzást, melyet ostorozással, esetleg az ajkak, vagy az orr levágásával büntetett.
7. Bár a cigaretta az 1800-as években terjedt el világszerte, a cigarettázás egyik első képi ábrázolása Francisco Goya La Cometa című, 1778-ban készült képén jelent meg.
8. 1880-ban James Bonsack feltalálta a cigarettagyártó gépet, amelynek segítségével napi 120 ezer cigaretta előállítása vált lehetővé.
9. A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud halálát a több évtizedes szivarozás miatt kialakult szájrák okozta.
10. A történelem egyik legnagyobb dohányzásellenes kampánya a náci Németországhoz köthető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap