Marx és Mao az ajánlott olvasmányok listáján Kínában
2013. július 18. 16:07 MTI
Ideológiai művekkel teli, fiataloknak ajánlott olvasmánylistát tett közzé a kínai vezetés a héten, nagy vitát kiváltva ezzel a civil véleménynyilvánítás fő terepét jelentő mikroblogokon. A kínai fiataloknak ajánlott lista elkészítésének egyik célja az összeállítók szerint éppen ez volt, hogy "a kínai nemzeti lelkületet erősítse, s a kínai nemzet megújulását is jelentő kínai álom elérését elősegítse".
Korábban
A kormány központi propagandaosztálya, az oktatási minisztérium és a kommunista párt (KKP) ifjúsági ligája által jegyzett listán száz könyv és további száz dokumentumfilm, illetve televíziós alkotás szerepel, köztük kínai klasszikusok, történelmi és kulturális témájú, valamint a KKP történetét, vezetőit, az utóbbi évtizedek jelentős eseményeit bemutató művek is.
A könyvek listáját egy, Karl Marxról szóló történetek gyűjteménye nyitja, amelyet a Kína Mao Ce-tungja című és a Kínai Népköztársaság első miniszterelnöke, Csou En-laj korai éveiről szóló művek követnek. Szép számban sorjáznak rajta a nemzeti büszkeséget, a nemzeti hovatartozást erősítő alkotások is. A kínai fiataloknak ajánlott lista elkészítésének egyik célja az összeállítók szerint éppen ez volt, hogy "a kínai nemzeti lelkületet erősítse, s a kínai nemzet megújulását is jelentő kínai álom elérését elősegítse".
Az olvasmánylistát az utóbbi napokban több tízezrek továbbították, s több millióan olvasták a félmilliárdnál is több regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon, ahol annak tartalmáról éles vita kerekedett. A hozzászólók többsége nem fogadta kritika nélkül a címeket, többen egyenesen "agymosásra" való kísérletként jellemezték a listát.
Leghangosabban a szülők háborogtak, mondván, nem fogják engedni, hogy gyerekeik ezeket a könyveket olvassák. Mások a "nem ajánlott olvasmányok listájának" nevezték az összeállítást. Az 50 millió követővel rendelkező Kaj Fu-li, a Google kínai részlegének korábbi vezetője, a szociális platform egyik legbefolyásosabb személyisége a témával kapcsolatban azt írta, hogy ő maga például a Hamupipőkét és a Monte Cristo grófja című könyvet ajánlotta a listára, ötleteit azonban elutasították. "A végleges összeállítás címeit látva már értem, miért" - fogalmazott Kaj.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.