Megtalálhatták Jézus keresztjének egy darabját
2013. augusztus 1. 12:00
Török régészek egy 1350 éves templomban egy kőládára bukkantak, amelyben egy fából készült ereklyét őriztek. Úgy vélik, hogy a lelet Jézus Krisztus keresztjének egyik darabja lehet.
Korábban
A lelet a törökországi Sinop tartományában lévő Balatlar templomából került elő, és Gülgün Köroğlu ásatásvezető szerint még ezen a héten ki fogják állítani.
Köroğlu, a Mimar Sinan Képzőművészeti Egyetem régésze és művelődéstörténésze elmondta, hogy a kutatócsapat tagjai úgy vélik, a kőládika egyfajta szimbolikus koporsó lehetett, a benne található faszilánkok pedig Jézus keresztjéhez kötődhetnek. A riporterek a helyszínen tekinthették meg a ládát, amelyre egy keresztet véstek. A leletet ezt követően laboratóriumi vizsgálatra szállították - számolt be az NBC News. A régészek 2009 óta dolgoznak az i. sz. 660-ban épített bizánci templomban, eddig egy római kori fürdőt és több mint ezer csontvázat tártak fel a területen.
Jézus kereszttöredékének ereklyéi az ókorban és a középkorban teljesen szétszóródtak. Szent Ilona (Konstantin császár anyjának) legendája szerint miután Jeruzsálemben megtalálták a Szent Keresztet, feldarabolták, s a főbb egyházi méltóságok kaptak belőle: eljutott Rómába, Konstantinápolyba és Jeruzsálemben maradt a harmadik része.
Jeruzsálemi Szent Cirill később, a 4. században már úgy gondolta, hogy „az egész világ tele van a keresztfa darabjaival”, amivel arra utalt, hogy az ereklyehamisítók sem tétlenkedtek. A 16. században Kálvin János már azzal tréfálkozott, hogy ha az Igaz Kereszt (a protestánsok így utalnak Krisztus keresztfájára) összes darabját egy helyre hordanánk, abból egy tekintélyes hajórakomány összejöhetne. Ugyanakkor a Katolikus Enciklopédia a 19. századi francia régészt, Charles Rohault de Fleury-t idézve azt mondja, hogy a katalogizált ereklyék csupán az egykori kereszt harmadát (3-4 métert) adnák ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.