Meghalt a híres Watergate-interjúk készítője
2013. szeptember 2. 12:42 MTI
Hetvennégy éves korában meghalt David Frost brit újságíró, televíziós műsorvezető, aki a hírhedt Watergate-ügyben az akkor már lemondott Richard Nixon amerikai elnökkel 1977-ben emlékezetes interjúkat készített.
Korábban
A BBC vasárnapi bejelentése szerint Frost a Queen Elisabeth hajó fedélzetén előző este szívroham következtében hunyt el. A hajón beszédet készült mondani. A brit újságíró a Nixonnal készített interjúival tett szert világhírnévre. Az interjúsorozatban a volt elnök bocsánatot kért a Watergate lehallgatási botrány miatt. A Richard Nixonnal 1977-ben készített beszélgetésekből 2008-ban Frost/Nixon címmel film készült, amely hatalmas nézettséget ért el.
Frost televíziós karrierje már cambridge-i egyetemista évei alatt elkezdődött. Vezetője volt a That Was The Week That Was politikai szatirikus műsornak, amelyet a BBC a hatvanas évek elején hatalmas sikerrel tűzött műsorra. 1964 és 2010 között minden brit kormányfőt, 1969 és 2008 között minden amerikai elnököt meginterjúvolt. De sikerült interjút készítenie a néhai iráni sahhal, Husszein volt jordániai királlyal, Golda Meir és Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnökökkel.
Számos interjúalanya volt a showbiznisz, sőt a sport világából is. Interjút készített többek között a Beatles együttessel, Mick Jaggerrel, Orson Wellesszel, Tenessee Williamsszel, Muhammad Alival. David Cameron brit miniszterelnök Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét David Frost családjának. A világhírű újságírót barátjának nevezte, kiemelve, hogy "kíméletlen" riporter volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap