10 tény a vegyi fegyverekről
2013. október 15. 11:00
Korábban
1. Bár különböző vegyi fegyvereket (mérgezett nyilak, arzénfüst stb.) már évezredek óta használnak háborús célokra, a modern vegyi hadviselés kezdete az első világháború időszakára tehető.
2. A peloponnészoszi háborúban (i. e. 431-404) a spártaiak Athén ostroma során szurok, kén és fa keverékének elégetésével próbálták a falak mögül előcsalogatni a védőket.
3. Egy, az i. e. 2. században keletkezett kínai dokumentum szerint, az ostromló sereget leghatékonyabban mustár és más mérgező növény elégetésével lehetett távol tartani a falaktól.
4. A harci gáz tömeges alkalmazásának ötlete az első világháború kitörésekor a német hadügyminisztérium vezető tisztségviselőjeként dolgozó Fritz Haber német kémikustól ered, aki 1918-ban kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért.
5. Fritz Haber felesége, a vegyi fegyverek bevetését ellenző Clara nem bírta elviselni a férje segítségével véghezvitt pusztítást, és 1915-ben öngyilkos lett.
6. Amíg az antantcsapatok katonái 1915 júniusában nem kapták meg kezdetleges gázmaszkjaikat, vizelettel átitatott rongyokat tartottak az arcuk elé. A vizelet ammóniatartalma ugyanis valamelyest véd a klórral szemben.
7. 1918 októberében egy gáztámadás következtében Adolf Hitler ideiglenesen megvakult. Többek között ennek is köszönhető, hogy a második világháborúban megtiltotta a vegyi fegyverek katonai alkalmazását.
8. Bár a hadviselő felek felkészültek a gáztámadásra, a második világháború során – félve a beláthatatlan következményektől – egyedül Japán vetett be vegyi fegyvereket a kínaiak ellen.
9. Az amerikaiak a 60-as években egy Agent Orange nevű gyomirtót permeteztek a vietnami növényzetre, amelynek közvetett hatásaitól több százezren halhattak meg, és sokak szerint a szer félmillió torz gyermek születéséért is felelős.
10. A hidegháború idején a Szovjetunió és az USA birtokában lévő vegyianyag-mennyiség szinte a teljes földi élővilág elpusztításához elegendő lett volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.