Feltárják az Indiai-óceán legrégebbi hajóroncsát
2014. február 6. 18:33
Kétezer éve fekszik a Srí Lanka-i partoktól délre az Indiai-óceán legrégebbi ismert hajóroncsa. Néhány héten belül búvárrégészek merülhetnek a mélybe, hogy a roncsokat újra megvizsgálják és még többet megtudjanak a Kelet felé irányuló kereskedelmi kapcsolatokról.
Korábban
A roncs 33 méter mélyen, egy Srí Lanka-i halászfalu, Godavaya mellett fekszik, ahol német régészek szerint az i.sz. 2. században - az egykori tengeri selyemút mentén - fontos kikötő volt. A hajó maradványát 2003-ban fedezték fel, s első ránézésre nem egy tipikus hajóroncs benyomását kelti: a nagyjából 6-szor 6 méteres területen egy nagy kupac rozsdás fém és a szállítmány szétszóródott darabjai hevernek.
Bár a hajó minden elemét elnyűtte az idő vasfoga, a roncs vizsgálata révén viszonylag pontos képet kaphatunk a Római Birodalom és az Ázsia közötti kapcsolatok természetéről. A kelet-nyugati kereskedelem azok után kapott lendületet, hogy Róma az i.e. 1. században meghódította és provinciává szervezte Egyiptomot, így megnyílt előtte a Vörös-tenger, ami kijáratot biztosított az Indiai-óceánra.
Az ókori tengeri útvonalak jól dokumentáltak az irodalmi és történeti forrásokban. Az első századi görög nyelvű tengerhajózási útmutató, a Periplus Maris Erythraei a Kelet felé irányuló kereskedelem megkönnyítésére készült, és arról szól, hogy a Földközi- vagy Vörös-tengerről induló hajósok merre menjenek és mivel kereskedjenek, ha kiérnek az óceánra. De ahogy arra Deborah Carlson, az Institute of Nautical Archaeology at Texas A&M University igazgatója is rámutatott, eddig nem ismerünk olyan hajót, amelyről tudjuk, hogy részt vett a keleti kereskedelemben.
Carlson elmondta, nem számítanak olyan nyomra, ami egyértelműen bizonyítaná, hogy a hajó Rómába tartott, vagy hogy megtudják elsüllyedésének pontos okát, ám reményeik szerint a roncs segítségével sikerül megvilágítani Srí Lankának a Kelet felé irányuló kereskedelemben játszott összekötő szerepét, illetve megbizonyosodhatnak afelől, hogy a szigeten megforduló áruk végül valóban eljutottak a Mediterráneumba.
Carlson először 2010-ben vizsgálta meg a roncsokat. Jóllehet ő maga eleinte kételkedett abban, hogy a hajó ősi lenne, a roncsokból kinyert famintákon elvégzett kormeghatározó vizsgálatok az i.e. 1. és az i.sz. 1. század közé datálták a leletet. A májusig tartó kutatástól azt remélik, hogy a rétegekből érmék, személyes tárgyak és esetleg árucikkek maradványaira bukkannak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap