Kálvin és a népszerűtlen genfi reformok
2014. május 27. 12:12 Németh Máté
Pontosan négyszázötven évvel ezelőtt, 1564. május 27-én halt meg a világtörténelem egyik legnagyobb hatású alakja, Kálvin János. A reformáció egyik kulcsfigurája, a református egyház alapítója olyan életpályát tudhatott magáénak, amelynek ugyan voltak ellentmondásos aktusai, mégis a végeredmény tekintetében az alkotót a történelmi folyamatokat döntően befolyásoló kiemelt szereplővé teszi. Kálvin János tevékenysége nemcsak a koraújkori viszonyokban hozott változást, hanem egy immár több száz éve fennálló egyház alapítójaként emlékezünk rá. A jogász-prédikátor mindemellett olyan szemléletet közvetített az emberek felé, amely nagymértékben formálta a munkához és a gazdasághoz való hozzáállást. Felvetődhet a kérdés: milyen személyiség volt ő, akinek munkássága kapcsán egy teológiai rendszerről, a kálvinizmusról beszélünk? Milyen világot képzelt el, milyet valósított meg „városában”, Genfben? Kálvinnal kapcsolatban nem lehet kikerülni azt a kérdést sem, hogy miért kellett megégetni Szervét Mihályt, és ebben mekkora szerepe volt a reformátornak.
Korábban
A botrányos rektori beszéd és a genfi kirándulás
Kálvin János nem tartozott az első generációs reformátorok köréhez, hiszen több mint húsz évvel fiatalabb volt Luthernél vagy Zwinglinél. 1509-ben látta meg a napvilágot a francia Noyon városában, stúdiumait Párizsban és Orléansban folytatta, bölcsészetet – talán teológiát – valamint jogot tanult, miközben megismerkedett a lutheránus tanokkal.
A párizsi egyetem rektora, a Kálvin által is jól ismert Nicolas Cop 1533 novemberében ünnepi beszédet tartott a ferences szerzetesek kápolnájában. Mondandóját – tekintve, hogy abban többek között Luther hatását vélték felfedezni – botrányosnak ítélte a hallgatóság. A Cop-ügy kapcsán – egyes feltételezések szerint Kálvin írta a beszédet – hamar megszaporodtak a lutheránus eszméket követők elleni eljárások, így Kálvin János is jobbnak látta elhagyni a fővárost.
Később ugyan visszatért Párizsba, de a protestánsok elleni fellépések állandó veszélyt jelentettek számára is, így a végleges távozás mellett döntött. Megfordult Bázelben, ahol megjelent fő műve, a „Institutio Christianae Religionis” („A keresztény vallás rendszere”), majd később Strasbourgba, az elüldözött protestánsok menedékhelyére kívánta áttenni székhelyét. Menet közben útba ejtette Genf városát, ahol mind Kálvin, mind a város számára sorsfordító találkozón vett részt az ottani lelki vezetővel, Guillaume Farellel.
Farel, aki nem bizonyult jó szervezőnek, meggyőzte Kálvint, hogy maradjon a városban, ahol a tanács állást is biztosított neki, így a Szentírás tanára lehetett. A reformátornak eleinte nem volt sok kedve maradni, szívesebben élt volna tanulmányainak. Farel azonban hajthatatlan volt: „…magadat keresed, nem Krisztust” – fedte meg a fiatal jogászt az idős prédikátor, hozzátéve, hogy Istennek nem tetsző dolog, ha a tanulmányaira hivatkozva utasítja vissza azt, hogy „az Úr eme munkájának szenteljed magadat”. Kálvin Genfben maradt, a várost pedig elkezdte saját politikai-erkölcsi-vallási elvei alapján megreformálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap