A zene, amelyet VIII. Henrik korában hallhattak utoljára
2014. szeptember 30. 08:57
A szakértők szerint közel 500 éve nem élvezhette senki annak a kóruszenének a dallamait, amelyet nemrégiben fedeztek fel újra a British Library raktáraiban, s amelyet egy zenetársulat most újból megszólaltatott.
Korábban
A 34 egyházi éneket tartalmazó kéziratos könyvet egy francia diplomata ajándékozta VIII. Henrik angol királynak uralkodása első éveiben. A maga nemében páratlan dalok közül több is a királyra és feleségére, Aragóniai Katalinra utal szövegében.
A felbecsülhetetlen értékű kordokumentum a király halálát követően a Royal Collectionben maradt, később pedig II. György a népnek ajándékozta, így került a British Library-be, ahol egészen mostanáig szinte észrevétlenül feküdt. Miután David Skinner cambridge-i szakértő megvizsgálta az iratot, kilenc kórista korabeli hangszerekkel több évszázad után először szólaltatta meg a benne található dalokat.
Skinner a The Telegraph-nak elárulta, hogy a szakemberek már régóta tudtak a "Royal 8 G VII" jelzetszámon dokumentált irat létezéséről, ám az elmúlt évszázadokban senki sem tanulmányozta, senki sem nyitotta ki, így az alig használt pergamenlapok ma "olyan fehérek, mint a hó".
A történészek kiderítették, hogy 1516 körül kapta kézhez a király az ajándékot, amelynek szerzője Petrus Alamire volt - ő egyébként a király kémeként is dolgozott. VIII. Henrik alapos zenei oktatást kapott fiatal korában, királyként pedig Európa legjobb zenészeit hozta udvarába.
"Teljes egészében minden bizonnyal sohasem játszották el a mostani előadást ezt megelőzően" - mondta Skinner, majd hozzátette: "a korabeli hangszerekkel előadott darabok igen közel állhatnak hangzásban az 1510-es években megszólaltatott dallamokhoz."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap