Az inkvizíció áldozatainak maradványaira bukkanhattak rá egy szeméttelepen
2015. augusztus 19. 17:46 MTI
A portugál inkvizíció tucatnyi zsidó áldozatának csontvázait találhatták meg a kutatók egy hajdani szeméttelepen. Az inkvizíció több száz zsidót égetett meg máglyán és tartott embertelen, halált okozó körülmények között a börtöneiben.
A szakemberek a Lisszabontól 135 kilométerre keletre fekvő Évorában, az inkvizíció egykori telepén bukkantak rá a maradványokra. A területet 1568 és 1634 között használták. A három férfi és kilenc nő tetemét "háztartási hulladékhoz hasonlóan dobták annak idején a szeméttelepre" mindenfajta temetési szertartás vagy síremlék nélkül, a csontvázak kitekeredve hevertek a talajon" - számoltak be a kutatók a Journal of Anthropological Archaeology című folyóirat szeptemberi számában.
A portugál inkvizíciót 1536-ban hozták létre. Leggyakoribb vádja a tiltott zsidó szokások gyakorlása volt. Az inkvizíció több száz zsidót égetett meg máglyán és tartott embertelen, halált okozó körülmények között a börtöneiben. A tisztességes temetést megtagadták a zsidóktól. A szakemberek szerint ugyanakkor képtelenség biztosra mondani, hogy a feltárt csontok valóban zsidó emberektől származnak. Az ásatási munkálatokat 2007 és 2008 folyamán végezték az inkvizíció egykori épületének helyreállításakor. Az évorai és a coimbrai egyetem munkatársai szerint mostanáig mindössze a terület 12 százalékát vizsgálták át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.