Vérengzésbe torkollt az adózásról szóló vita az ónodi országgyűlésen
2018. június 13. 12:18 MTI
311 éve, 1707. június 13-án mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását a Rákóczi szabadságharc idején az Ónod közelébe összehívott országgyűlés résztvevői. A másik fő probléma a financiális problémák megoldása volt: kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek fizetésére a nemeseket is kötelezték.
Korábban
A szabadságharc vezetői ekkorra már több jelentős lépést tettek az önálló Magyarország létrejötte felé. Ebben segítségükre volt az 1701-ben kirobbant spanyol örökösödési háború is, mert a francia Bourbon-ház spanyolországi ambícióit a többi nagyhatalom, így a Habsburgok sem nézhették tétlenül. A hosszan elhúzódó háború révén a kuruc csapatok jelentős katonai sikereket értek el, a katonai sikerekre támaszkodva pedig a politikai törekvések sem maradtak többé háttérben.
Az 1705. szeptemberi szécsényi országgyűlésen megkezdték a független magyar államszervezet kiépítését, az államforma rendi konföderáció lett. Rákóczi, mint vezérlő fejedelem szabadon intézhette a katonai, külpolitikai és a pénzügyeket, tanácsadó szervként 24 tagú szenátust választottak mellé Bercsényi Miklós vezetésével. A szenátus intézte a belpolitikai ügyeket és a hadsereg főparancsnoka is Bercsényi lett. A sikereken felbuzdulva a szabadságharc vezetői megfogalmazták a Habsburgokkal való kiegyezés feltételeit: szabad királyválasztást, az 1687-es törvények eltörlését, valamint Erdély függetlenségét követelték Bécstől.
Az 1707. május 31-én, az ónodi mezőn megnyílt országgyűlésre az 1703 óta tartó szabadságharc csúcspontján került sor: csaknem az ország egész területe a kurucok kezébe került, s előzőleg 1707. áprilisában marosvásárhelyi országgyűlésen Rákóczit már beiktatták az erdélyi fejedelem tisztségébe. Június 13-án kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását - a kérdés a diéta programjának titokban tartott, de legfontosabb vitapontja volt. Az ország igazgatását továbbra is a fejedelemre, valamint a szenátusra bízták. Fejedelmi helytartóvá Bercsényit nevezték ki, híressé vált mondata az „Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé” a trónfosztás kimondását követően hangzott el.
Az ónodi országgyűlés másik fő gondja a financiális problémák megoldása volt: kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek fizetésére a nemeseket is kötelezték. A rézpénz értékét 60 százalékkal leszállították, az ezzel kapcsolatos vita azonban nyílt ellentétet robbantott ki, amely a Turóc megyei követek lekaszabolásához vezetett.
Rákóczi az 1707-es kedvező időszakot kihasználva szeptemberben, Varsóban szerződést kötött I. (Nagy) Péter orosz cárral, a megállapodás gyakorlati hatásai azonban már nem érvényesülhettek. A kuruc csapatok 1708-tól jelentős vereségeket szenvedtek, így Rákóczi politikai tervei (többek között egy sziléziai-morva-magyar konföderációról) is a semmibe vesztek.
A szabadságharc utolsó szakaszában már nem lehetett tovább fenntartani a nemzeti egységet, lecsökkent a termelés, a rézlibertás elévesztette értékét, s a francia támogatás megszűnt. Végül az 1711 áprilisi szatmári országgyűlésen a rendek elfogadták a Habsburgok által felkínált békefeltételeket, s 1711. április 30-án a kuruc seregek a majtényi síkon letették a fegyvert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap