Festett pólyával fedett múmiákat találtak egy dahsúri piramisban
2018. november 29. 14:53 MTI
Az ókori Egyiptomból származó nyolc szarkofágot találtak, bennük múmiákkal Kairótól délre egy dahsúri piramisban - közölte szerdán a régészeti minisztérium.
Korábban
Az augusztusban kezdődött ásatási munkák révén „nyolc mészkő szarkofágot tartalmazó sírt tárhattunk fel, bennünk múmiákkal” - tette hozzá Musztafa Vaziri, a legfelső régészeti tanács főtitkára. A nyolc szarkofágra II. Amenemhat fáraó piramisában bukkantak rá, és a késői korból (Kr. e. 700-300) származnak a minisztérium szerint.
A megtalált múmiákat ember formájú, festett pólya fedi - közölte Musztafa Vaziri, hozzátéve, hogy három jó állapotban őrződött meg. A minisztérium szerint a múmiákat rövidesen kiállítják a Hurghada és Sarm-es-Sejk vörös-tengeri üdülőhelyeken megnyitandó múzeumokban.
2015 októberében a hatóságok Scan Pyramids néven nagyszabású kezdeményezést indítottak, amelynek célja egyebek mellett a gízai és dahsúri piramisok titkos kamráinak feltárása, illetve építésük rejtélyének a megismerése volt. 2017 áprilisában a dahsúri temetkezési helyen végzett feltárásoknak köszönhetően a régészek 3700 éves piramist fedeztek fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.