Itáliai mintára került megrendezésre az első magyarországi lottósorsolás
2019. szeptember 2. 14:44 MTI
Magyarországon 1762. március 26-án császári pátens honosította meg a genovai lottót. Budán 1770. szeptember 2-án rendezték az első lottósorsolást. Az akkor lutrinak nevezett játékon 90 szám közül öt nyerőszámot sorsoltak.
Korábban
A biztos bevételi forrásra minden uralkodó igyekezett rátenni a kezét, sőt még az amerikai kongresszus is engedélyezte a lottót 1776-ban a függetlenségi harc támogatására. A Habsburg birodalom osztrák és cseh tartományaiban 1751-ben császári pátens honosította meg és nyilvánította állami monopóliummá a lottójátékot.
A magyar területekre érvényes pátens 1762. március 26-án kelt, a koncessziót Ottavio Cataldi olasz vállalkozó kapta meg. A genovai lottó Magyarországon is kincstári monopólium volt, de a kincstár a játék rendezésének jogát bérbe adta.
Budán 1770. szeptember 2-án a Felső piac téren (a mai Batthyány téren), az akkori jövedéki épületben került sor az első budai lottósorsolásra. Az akkor lutrinak nevezett játékon is 90 szám közül öt nyerőszámot sorsoltak.
II. József 1787-ben megszüntette a koncessziós rendszert, s a lottójáték szervezése állami kézbe került. A kiegyezés után, 1868-ban a lottó hazai kézbe került, a Magyar Királyi Lottóigazgatóság évente hárommillió forinttal gazdagította az államkincstárat.
A lottónak azonban komoly ellentábora volt, ezért 1895-ben megszüntették, helyére az osztálysorsjáték lépett. A lottó csak több mint hat évtized után, 1957. március 7-én indult újra. 1991-ben vezették be a teljes halmozódást, azaz ha nem volt telitalálatos szelvény, annak nyereményalapja a következő sorsolás telitalálatos nyereményalapját növelte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Idomítási módszerei is forradalmiak voltak a modern állatkert megálmodójának
- Az űrkutatás alapjait is lerakta „Rakétás Fritz”
- Lassan lendült mozgásba az amerikai hadigépezet az első világháborúban
- Két ládányi szerzeményét égette el a fiatal Brahms
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap