Súlyos károkat okozott a „lassú, de könyörtelen” tengervíz a velencei Szent Márk-székesegyházban
2019. november 20. 12:52 MTI
A világhírű velencei Szent Márk-székesegyház egyes elemeiben végzetes károkat okozott a sós tengervíz – írták kedden a helyi lapok.
Korábban
A tengerár súlyos károkat okozott a város egyik jelképének számító Szent Márk-székesegyház mozaikpadlójában: az épület bal oldalán, a bejárat közelében a 13. századi, stilizált pávát ábrázoló mozaik kockái kiestek – idézte az Il Gazzettino Carlo Alberto Tesserint, a műemléket fenntartó szervezet vezetőjét.
"Ezek az első károk, amelyeket felfedeztünk, de lesznek még. A teljes mozaikpadlót károsította az áradás, a sós víz a kis kockákat tartó anyagot támadta meg. Először a legszebb mozaikokat vizsgáltuk meg, azért itt vettük észre a kárt" – mondta el.
A mozaikok még menthetők, de a márványoszlopok lábazatának némelyike annyira megtöredezett, hogy menthetetlen, ki kell cserélni Pierpaolo Campostrini, az alapítvány egy másik munkatársa szerint.
A károkat csak akkor lehet majd teljesen felmérni, ha már minden megszáradt, ami több hónapig is eltarthat. A tengeri só "lassú, de könyörtelen" - mondta Campostrini.
A helyreállítás eurómilliókba fog kerülni a fenntartók szerint, Campostrini az azonnali takarítás költségeit 5 millió euróra (1,6 milliárd forint) becsülte, a károk felmérését a szakértők még nem fejezték be.
Velence november 12. óta küzd rendkívüli árhullámmal, amely akkor elérte a 187 centiméteres magasságot. Ezt a mindenkori második legmagasabb vízszintként tartják számon az 1966-os nagy áradáskor mért 194 centiméter mögött.
Rendkívülinek számít az is, hogy az árszint majdnem egy héten át minden nap meghaladta a tél elején megszokott 140 centiméteres felső határt.
A város egyik legalacsonyabb pontjaként ismert Szent Márk teret és a székesegyházat is elöntötte az ár, a kripta teljesen víz alá került.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap