Egyetlen magyarral az expedícióban fedezték fel a Monarchia egyetlen gyarmatát
2023. június 13. 09:50 MTI
151 éve, 1872. június 13-án indult útnak a németországi Bremerhaven kikötőjéből az osztrák–magyar északi-sarki expedíció, amely felfedezte a Jeges-tengeren, az Északi-sarkhoz közel fekvő Ferenc József-földet.
Korábban
Az expedíciót jórészt gróf Johann Wilczek, a bécsi Földrajzi Társaság elnöke és Zichy Ödön gróf költségén szervezték, de az Osztrák–Magyar Monarchia kormányának támogatását is sikerült hozzá megszerezni. Az út célja a Távol-Keletre vezető északkeleti átjáró felkutatása volt – azaz az Atlanti-óceánról Szibéria partjai mellett a Csendes-óceánra vezető és hajózható útvonalat kerestek. Az átjárót azonban az év legnagyobb részében jég borítja, és csak a múlt század közepétől használták rendszeresen kereskedelmi, katonai célokra.
Az expedíciót a közös hadsereg tisztjei irányították: a parancsnok Karl Weyprecht kapitány, helyettese, egyben a tudományos vezető Julius Payer főhadnagy volt. A 24 fős személyzet fele dalmát tengerész, a tisztek osztrákok voltak, egyetlen magyarként Kepes Gyula hajóorvos indult útnak, aki az élelmezésért és a vitaminellátásért is felelt.
A felfedezőket szállító hajó, a megerősített falú, háromárbocos, kisegítő gőzgéppel is ellátott Admiral Tegetthoff 1872. június 13-án futott ki Bréma kikötőjéből. A tervek szerint jutottak el Novaja Zemlja szigetéig, de attól nem sokkal északra a hajó a jég fogságába került. A jégtáblák közé zárt Tegetthoff 372 napig sodródott észak felé, eközben a személyzet méréseket végzett, kutyaszánnal felderítő és vadászutakat tett.
A nyomott hangulat csak akkor engedett fel, amikor 1873. augusztus 30-án az északi szélesség 80. foka közelében egy, a térképen addig nem jelölt szárazföldet pillantottak meg. A szigetcsoport partjainak közelébe csak két hónappal később jutottak el, és partra lépve uralkodójuk tiszteletére Ferenc József-földnek nevezték azt el.
A második sarkvidéki telet a sziget közelében töltötték, jobbára elejtett jegesmedvéket ettek, skorbut és egérinvázió gyötörte őket. A hajógépész később bele is halt a nélkülözésekbe. Az első kutyaszános csapat csak 1874 márciusában indulhatott az ismeretlen földre Payer vezetésével.
Julius von Payer festménye, a Sohasem hátrálunk az expedíció drámai helyzetét örökíti meg
Viszontagságos útjuk során a 82. fokig hatoltak északra, megállapítva, hogy a szigetek zöme 200-400 méter magas fennsík. Az expedíció kezdeményezői nevét megörökítendő a nyugati nagy szigetet Wilczekről, a keletit Zichyről nevezték el, hegyfok kapta Bécs és Pest (később Budapest) nevét.
Mivel a hajóval már nem juthattak haza, 1874 májusának végén sorsára hagyták a Tegetthoffot, benne egyebek között Kepes állat- és növénygyűjteményével. A felszerelést, élelmet szánokra rakva a jégmezőn dél felé indultak, magukkal cipeltek három, sítalppal ellátott csónakot is.
A sarki jégbe fagyott Admiral Tegetthoff
Három hónap küszködés után érték el a Novaja Zemljától északra húzódó nyílt tengert, és csónakba szállva a szigethez eveztek. Augusztus 24-én összetalálkoztak egy orosz bálnavadász hajóval, amely a norvégiai Vardø kikötőjébe vitte az elcsigázott embereket. Bécsbe hazatérve a felfedezőket hősként ünnepelték, Weyprecht és Payer kitüntetésben is részesült.
Az expedíció történetét Payer írta meg 1876-ban, Kepes doktor hazatérése után nem sokkal tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaságban útjukról. A 191, csaknem állandóan jéggel borított szigetből álló, 16 191 négyzetkilométernyi terület nem lett Ausztria-Magyarország része. A Ferenc József-földet 1926-ban annektálta a Szovjetunió, ma Oroszországhoz tartozik. Itt működik a világ legészakibb meteorológiai állomása, és 2009 óta az Orosz Sarkvidéki Nemzeti Park része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap