Fillérekért hirdették meg, végül kész vagyonért kelt el A hobbit egy eredeti példánya
2023. július 13. 14:26 MTI
Valamivel több mint 10 ezer fontért (4,4 millió forint) kelt el árverésen J. R. R. Tolkien A hobbit című könyve első kiadásának egy példánya Nagy-Britanniában.
Korábban
1500 darab egyike
A meseregény, amely először 1937-ben jelent meg 1500 darabos példányszámban, Zsákos Bilbó történetét meséli el A Gyűrűk Ura előzményeként.
Öt, majd ötszáz fontért adták volna
A Tolkien fekete-fehér rajzaival illusztrált kötetet eredetileg alig öt fontért (2200 forint), vagy még kevesebbért tervezték eladni a skóciai Dundee egyik jótékonysági használtcikkboltjában a Cancer Research UK rákkutató szervezet javára.
Az üzletvezető azonban felismerte, milyen ritka példány került a kezébe, és a jótékonysági szervezet nevében kitette az eBay online aukciós oldalra.
Az első kiadás egy példánya (Wikimedia Commons)
Azonban még ő is úgy gondolta, hogy „jó adag szerencsével” legfeljebb 500 fontot kapnak érte.
A híres meseregény első kiadásának jó állapotban fennmaradt példányát végül 10 099,50 fontért ütötték le az árverési honlapon.
A rákkutatási szervezet adományboltjaiban, amelyekben általában öt fontba vagy annál kevesebbe kerülő tárgyakat árusítanak, ez volt az eddigi legértékesebb felajánlás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap