Habár óriásit buktak az első szabad választáson, fokozatosan átvették a hatalmat a magyar kommunisták
2023. november 4. 19:01 MTI
78 éve, 1945. november 4-én rendezték meg Magyarországon a második világháború utáni első szabad, az általános választójogon alapuló parlamenti választásokat. Az FKGP elsöprő győzelmet aratott, a szavazatok 57,03 százalékával szerezte meg az abszolút többséget.
Az Andrássy út 96. szám alatti köztársasági elnöki palota erkélyéről Tildy Zoltán köszönti a május 1-i felvonulókat, 1946. (Fortepan / Aszódi Zoltán)
Korábban
A Horthy-rendszer a második világháború végére katonai és politikai értelemben is összeomlott. A formálódó új, demokratikus hatalom motorja az 1944. december 2-án Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) volt, amelyben a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), a Polgári Demokrata Párt (PDP) és a szakszervezetek tömörültek.
Az arcvonal továbbvonulása után az MNFF irányításával és a helyi öntevékeny népi szervek (ahogy később egységesen nevezték őket: a nemzeti bizottságok) bevonásával rendeztek választásokat. Az így felálló törvényhozás, az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-én Debrecenben tartotta első ülését, a 230 honatya közül az MKP-t 90, az FKGP-t 56, az SZDP-t 43, az NPP-t 16, a PDP-t 13 képviselte, 12 fő pártonkívüliként csatlakozott a Függetlenségi Fronthoz, 26 képviselő pedig – pártállásától függetlenül – a szakszervezeteket képviselte.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés a „magyar állami szuverenitás kizárólagos képviselőjének” nyilvánította magát, és december 22-én megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amelyben 3 kommunista, 2 szociáldemokrata, 1 parasztpárti, 2 kisgazdapárti és 4 pártonkívüli politikus foglalt helyet. A miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla volt tábornok lett. Az államfői tisztség 1946 elejéig még betöltetlen maradt, ezen jogkörök megoszlottak az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöksége, valamint az 1945 elején felállított, háromtagú Nemzeti Főtanács között.
Az 1945 áprilisában a fővárosba települt kormányzati szervek döntöttek a legfontosabb kérdésekben: a háborúból való kilépésről, a jóvátételi kötelezettségek teljesítéséről, az újjáépítésről, a közigazgatás újjászervezéséről, a fasizmus maradványainak felszámolásáról, és hoztak meg olyan, a belső viszonyokat gyökeresen átrendező intézkedéseket, mint például az 1945. március 17-i földosztás. Az új hatalom jellegét tekintve baloldali túlsúlyú volt ugyan, de képviseltették magukat benne a demokrácia polgári irányzatai és a parasztság is.
A konszolidálódás nyomán 1945 nyarán napirendre került a hatalom ideiglenes jellegének megszüntetése. Az országos parlamenti választásokat sürgetővé tette az is, hogy 1945 augusztusától egyre romlott az MKP és az FKGP viszonya, az ellentétek szeptemberben már kormányzati válsággal fenyegettek. Az általános, egyenlő, titkos választójog alapján rendezendő nemzetgyűlési választásokról az 1945. szeptember 12-én elfogadott, 1945. évi VIII. tc. rendelkezett.
Várkonyi Zoltán (színész) leadja szavazatát
Ennek értelmében minden 20. életévét betöltött magyar állampolgár választó és választható volt, de választójogukat a korábban feloszlatott pártok és szélsőjobboldali szervezetek országos vezetőségének tagjai és a háborús bűnösök nem gyakorolhatták. A törvény a parlamenti mandátumok pontos számát nem határozta meg, csak az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatok számát rögzítette, így a Nemzetgyűlés létszáma a választók részvételétől függött.
A választásokon az MNFF-en kívüli pártok is részt vehettek, ha ezt jóváhagyta az Országos Nemzeti Bizottság, és a szovjet Vorosilov marsall vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) sem emelt vétót. A Horthy-rendszer alatt a hatalom közelébe jutó pártok nem indulhattak, ami elősegítette az FKGP egyfajta gyűjtőpárttá válását.
Az MNFF pártjai nem hoztak létre közös listát, ám október 25-ei kiáltványukban jelezték, hogy folytatják a közös kormányzást a választások után is. A rendkívül kiélezett kampányban a klérus és a polgári tábor egységesen felsorakozott az FKGP mögött, ezt erősítette Mindszenty József hercegprímás október 18-ai pásztorlevele is, amelyet az ország sok templomában felolvastak a híveknek.
Az 1945. november 4-én megrendeezésre kerülő nemzetgyűlési választásokon 4 774 653 szavazásra jogosult 4 730 409 érvényes szavazatot adott le. Az FKGP elsöprő győzelmet aratott, a szavazatok 57,03 százalékával megszerezte az abszolút többséget. Az SZDP 17,41 százalékot, az MKP 16,95 százalékot, az NPP 6,87 százalékot, a PDP 1,62 százalékot szerzett, a nemzetgyűlésbe más párt nem jutott be. A 409 választott képviselő mellé a nemzetgyűlés tíz tekintélyes közéleti személyiséget is behívott tagjai sorába.
Hiába a propaganda, nem lehetett teljes a Rákosi Mátyás vezette kommunisták öröme
A fölényes kisgazdapárti győzelem ellenére folytatódott a koalíciós kormányzás, amiről az MNFF pártjai már korábban döntöttek, de erre sarkallták őket a nemzetközi elvárások is. A kormányfő a kisgazdapárti Tildy Zoltán lett, akit köztársasági elnökké választása után, 1946 februárjában a szintén kisgazda Nagy Ferenc követett. Az új kormány november 15-én alakult meg 7 kisgazdapárti, 3-3 kommunista és szociáldemokrata és 1 parasztpárti politikussal. A jobb- és a baloldal patikamérlegen kiegyensúlyozott koalíciós kormányzása nem volt sokáig fenntartható: a következő években a „ki kit győz le” és a kommunista „szalámitaktika” szabta meg az események menetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap