Híres emberek bizarr szokásai II.
2015. március 2. 11:02
Korábban
A feltaláló, aki inkább nem aludt
1093 bejelentett találmány, napi 18 óra munka, 25 milliárd dolláros haszon az emberiségnek, 19 világvállalat alapítása, köztük a még ma is ismert General Electric - röviden ez jellemzi minden idők egyik legnagyobb, legismertebb, legszorgalmasabb és legtermékenyebb feltalálóját, az amerikai Thomas Alva Edisont.
Az előbbi impozáns adatok abból szempontból még érdekesebbek, hogy a kutató mindössze 3 hónapig járt iskolába, az egyetemet pedig csak a katedra felőli oldalról ismerte. Hatását mi sem bizonyítja jobban, minthogy születésnapja (február 11.) Ronald Reagan amerikai elnök 1983-as deklarációja óta a Nemzeti Feltalálók Napja (National Inventors' Day) az Egyesült Államokban. A Menlo-parki varázsló életében volt egy négyéves periódus, amikor összesen 300 találmányt jelentett be, vagyis ötnaponta egyet.
Ilyen zsenik történetei hallatán mindig felmerül a kérdés: na de mikor pihent? Nos, Edison szinte soha: a feltaláló az alvást időpocsékolásnak és a "barlangi lét örökségének" nevezte, ezért naponta legfeljebb három órát aludt, sőt volt olyan is, amikor egyhuzamban 72 órán át maradt fenn. "Mindig azt halljuk, hogy az emberek arról beszélnek, az alvás megvonása súlyos csapás. Én inkább az idő, a vitalitás és a lehetőségek pazarlásának nevezném" - fogalmazott egyértelműen egy 1922-es levelében a feltaláló.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.