Híres emberek bizarr szokásai II.
2015. március 2. 11:02
Korábban
A rendező, aki aszkétaéletet élt
"Tudja, hogy miből áll a rendezés?" - kérdezett vissza egy 1964-es interjújában Ingmar Bergman. "Napi nyolc óra kemény munka, hogy aztán megszülessen 3 perc a filmből" - sommázta a legendás svéd filmrendező. Persze azért ennél többről volt szó, A hetedik pecsét alkotója például a forgatókönyveket önállóan jegyezte a balti-tengeri otthonában, a svédországi Fårö szigetén. Bergman évtizedeken ugyanazon menetrendet követte: 8-kor kelt, 9-kor asztalhoz ült, délig dolgozott, aztán ebédelni ment.
Furcsa, de Bibi Andersson svéd színésznő - aki több mint tíz Bergman-filmben játszott - visszaemlékezése szerint a rendezőzseni mindig ugyanazt ette. "Valamilyen savanyított tejszínhabot eperlekvárral - egy furcsa bébieledelt, amit gabonapehellyel fogyasztott" - mondta a ma 79 éves művésznő. Bergman e nem túl laktató ebéd után, 1 és 3 között ismét dolgozott, majd egy órára ledőlt. Késő délután sétálni indult, vagy elkapta a következő kompjáratot, s elhajózott a szomszédos szigetekre, hogy hozzájusson az aznapi újságokhoz. Este olvasott, filmezett vagy tévézett, különösen a Dallast szerette. Semmi alkohol vagy drog. "A legtöbb, amit ittam, egy pohár bor volt, s nagyon boldog voltam tőle" - mondta a 2007-ben elhunyt rendező.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.