Hogyan keltek fel időben az emberek az ébresztőóra feltalálása előtt?
2018. november 6. 17:06 Múlt-kor
Korábban
A kakas és a tehén
Sasha Handley, az angliai Manchesteri Egyetem vezető kora újkori történelemoktatója felhívja a figyelmet arra, hogy ebben a korban az emberek többsége kelet felé fordította ágyát, ahol a nap felkelt. Ennek indoklása az volt, hogy úgy hitték, Jézus ebből az irányból közelít majd feltámadásakor, egyúttal azonban megkönnyítette, hogy az emberek a nap sugaraira ébredjenek reggel. „Nehéz ma már elképzelni egy olyan világot, amelyben alvási és ébredési mintáinkat közvetlenül a napnyugta és napfelkelte befolyásolják” – mondta Handley.
Egy másik egyszerű, de fontos tény az, hogy régen az embereknek sokkal kevésbé állt módjában otthonuk hangszigetelése, mint napjainkban, tette hozzá Handley. „Egy olyan társadalom számára, amely túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozott az ipari forradalmat megelőzően, a természet hangjai igen fontosak lehettek” – mondta. A kakaskukorékolás, a fejésre váró tehenek bőgése minden bizonnyal hatékonyan ébresztette fel az embereket, és a templomi harangok is egyfajta ébresztőóraként szolgáltak.
Handley szerint továbbá a történelem során az embereknek sokkal nagyobb volt a személyes motivációjuk arra, hogy egy adott időben felkeljenek. A kora újkori Angliával kapcsolatos kutatások azt mutatják, ebben a korban a reggeli órákat spirituális időnek tartották, amikor az ember azzal fejezhette ki közelségét Istenhez, hogy egy előre meghatározott időpontban felkelt imádkozni. „Az előre megszabott időpontban való kelést az egészség és a jó erkölcs jelének tartották” – mondta Handley. „Szinte egyfajta versengés állt mögötte: minél korábban keltél fel, Isten annál jobban megáldott fizikai erősségekkel.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap