I. András király tiszteletére bocsátott ki emlékérmet a Magyar Nemzeti Bank
2023. augusztus 22. 13:21 MTI
Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank – közölte a Tihanyi Apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen a pénzintézet alelnöke.
Korábban
Kandrács Csaba elmondta: az 500 arany, valamint az 5000-5000 ezüst- és nemesfém érmét az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából című sorozat második elemeként bocsátották ki.
A sorozat első darabja a 2021-ben kiadott Szent István király emlékérme volt.
A tihanyi monostort alapító I. András királynak emléket állító aranyérmék 500 ezer forintba, az ezüstök 15 ezer forintba, a nemesfémek háromezer forintba kerülnek. Az érméket Szilos András tervezte.
A Magyar Nemzeti Bank 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket évfordulók, nemzetközi események alkalmából – mondta Kandrács Csaba.
Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója I. Andrásról szólva elmondta, hogy országépítőként Szent István nyomdokaiba lépett.
Kép forrása: MNB
Gál Sámuel bencés szerzetes azt emelte ki, hogy I. András folytatta a Szent István által megkezdett országépítést, megerősítette a kereszténységet.
Általa az apátság hozzájárult ahhoz a kulturális, gazdasági örökséghez amely manapság is jellemzi Tihanyt - tette hozzá. A helyszínen kiadott sajtóanyag szerint az emlékérmék előlapján az uralkodó által veretett úgynevezett második típusú ezüstdénár előlapjának ábrázolása látható, az apátság alapítólevelét megidéző pergamenszerű felületen.
A latin nyelvű körirat megnevezi a kibocsátót, a kereszt motívummal pedig kifejezi az uralkodó elkötelezettségét a kereszténység mellett.
A hátlapon I. András pecsétje, valamint az uralkodó neve és uralkodásának ideje látható. Mindhárom emlékérme átmérője 34 milliméter, szélük sima, szélfelirattal ellátott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.