Imre király és András herceg: trónharcok a testvérek között
2014. december 1. 13:00 Németh Máté
Korábban
A testvérharc első felvonása
III. Béla az ötvenedik évéhez közeledve 1196. április 23-án meghalt, a korona pedig minden komolyabb nehézség nélkül Imrére szállt. A következő évben azonban András már hatalmi igényekkel lépett fel testvérével szemben, megkezdődött hát az évekig tartó testvérháború. András a keresztes hadjáratra kapott tetemes pénz felhasználásával támogatói kört tudhatott maga mögött, ennek segítségével pedig jó eséllyel követelte bátyjától az általa korábban irányított hercegséget a délvidéken. Miután Imre egyértelművé tette, hogy nem hajlandó királyságát és hatalmát ily módon megosztani, öccse 1197-1198 körül fegyverrel támadt rá.
A stájer herceg, Lipót támogatását is bíró fiatalabb fiú sikerének köszönhetően az ország egy része az ő fennhatósága alá került. Az immár egy egész tartomány felett uralkodó András azonban nem érte be ennyivel. A testvérétől eltérően megnyerő modorral megáldott András igen nagy népszerűséget szerzett mind világi, mind egyházi körökben, amiben persze nem volt elhanyagolható a herceg anyagi természetű nagyvonalúsága sem.
Imre ezzel szemben zárkózottabb és hirtelen haragú volt, s - mint kiderült - udvarában több olyan főúr is "szolgált", akiket testvére megnyert magának. Horvátország és Dalmácia megszerzése után András gyakorlatilag független uralkodóként működött a hercegség területén. Ebben a helyzetben a király egyre tehetetlenebb volt, ezért úgy döntött, hogy külső segítséggel próbálja megoldani a kellemetlen családi problémát.
Imre a pápa ajtaján kopogtatott és sikerrel járt: megszerezte III. Ince támogatását. Az ekkor még az országos belügyekben is befolyásos Szentszék vezetője 1198-ban megintette Andrást, miszerint testvére ellen lázad ahelyett, hogy teljesítené fogadalmát. Fel is szólította, hogy kezdje meg jeruzsálemi útját, a nagyobb nyomaték kedvéért pedig hozzátette: ha ezt továbbra is bojkottálja, kimaradhat a további öröklésből, azaz Imre után - ha annak nem születne fiúgyermeke - sem kaphatja meg a trónt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap