Karácsony éjszakáján jött a világra a magyarok szeretett Sisi királynéja
2023. december 24. 12:20 Pálinkás Patrícia
Miksa bajorországi herceg és Ludovika bajor királylány második leánygyermeke 1837. december 24-én este 10 óra 43 perckor született a hercegi pár müncheni kastélyában. A kis karácsonyi angyal a keresztségben az Elisabeth nevet kapta, a családban viszont mindvégig Sisinek becézték. Mi, magyarok legtöbbször Erzsébet királynéként emlegetjük.
Korábban
Nem elég, hogy ezen a szent ünnepen, hanem ráadásul vasárnap, és egy foggal jött a világra a kis hercegnő, amit a család jó jelnek tekintett. Viszont hiába predesztinálta őt az ég hatalomra, csillogásra, ha a természete, a lelkisége mindvégig tiltakozott ez ellen. Szabadságra vágyott, ha tehette, kerülte az embereket, a szigorú protokoll szerint működő eseményeket, és ezt – érthető módon – császárnéként nem vették jó néven tőle.
Egyetlen alkalommal tett kivételt, amikor magyar királynévá koronázták 1867. június 8-án. Kortársak szerint erre az alkalomra olyan örömmel, izgalommal és várakozással tekintett, mint ahogy a menyasszonyok készülnek az esküvőjükre.
A koronázási fotókat is időben elkészíttette. Emil Rabending képeiről van szó, amelyeken Erzsébet a magyar koronázási díszruhában látható a fényképész műtermében. Sokáig 1867-re datálták ezeket a fotókat, hisz a koronázás ekkor volt. Nagy meglepetést keltett 1998-ban, amikor is egy bécsi kiadvány 1866 decemberére tette a képek elkészültét.
Ehhez az adta az alapot, hogy maga a művész hirdette, hogy januártól új műterembe költözik a Taborstrasse-i Hotel National-ból a Favoritenstrasse 3. szám alá. Ez végül is elhúzódott, és csak 1867 márciusára nyitotta meg műtermét az új helyen. Ez az időpont már közelít a koronázáshoz.
Az új internetes keresők segítségével viszont egy még megdöbbentőbb dátumra derült fény nemrégiben. A híres-nevezetes fotók – amelyekről aztán megannyi festmény, fotóvariáns, kollázs, szobor készült az idők folyamán – 1866. március 17-én készültek, vagyis majdnem 15 hónappal a koronázás megtörténte előtt. Négy bécsi lap, legrészletesebben a Fremden-Blatt számolt be arról, hogy 17-én délelőtt 11 órakor Császárné Őfelsége látogatásával tüntette ki Rabending fényképész műtermét a Taborstrasse 18. szám alatt.
A Hotel előtt olyan óriási embertömeg gyűlt össze, hogy csak nagy fáradsággal lehetett az átjárót szabadon tartani. A műteremben három és fél órát tartózkodott Erzsébet, ahol is életnagyságban készültek róla felvételek magyaros díszruhában: fehér selyemruhában, bársonyderékban, fején diadémmal. Továbbá egy fekete bársonyruhában is fotózták. Végre van egy pontos dátumunk az Erzsébet-ábrázolások terén.
1866 áprilisának közepén a Neumann könyvkiadó pedig így hirdette Erzsébet császárné új, természet után készült portréit Emil Rabendingtől: Három beállítás fekete bársonyruhában, és három beállítás magyar udvari gálaruhában. Mindegyik 50 fr. „Schillerformat”-ban és 40 fr. vizitkártya formában.
Az érdeklődők nagy száma mutatja, hogy az emberek mindig is kíváncsiak voltak a szépséges uralkodónéjukra, hisz olyan ritkán láthatták őt, főleg közelről. Harminc éves kora után nem is engedte fényképezni magát és festőknek is csak ritkán ült. A kíváncsi tekintetek elől pedig legyező mögé bújt.
A rejtőzködő Erzsébetet itt, a Rabending-fotón viszont egy pillanatra megleshetjük, hisz pontosan tudjuk most már, hogy mennyi idős volt a felvétel készítésekor: 28 éves múlt alig három hónappal. Történelmi szempontból sem olyan meglepő ez a korai időpont a koronázásra készülődve, hiszen 1866 elején sokkal közelibbnek tűnt a megegyezés az uralkodó és a nemzet között, mint majd az év végén. Ezt támasztja alá az a tény is – amit magyar és osztrák lapok egyaránt lehoztak – hogy Liszt Ferenc már 1865 decemberében koronázási induló és koronázási mise írására lett hivatalosan felszólítva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.