Kegyetlen bosszút álltak a spanyolok Dél-Amerika első rabszolga-felszabadítóján
2023. november 4. 12:23 Múlt-kor
Az Andok vidékén az 1780-as években több felkeléshullám is végigsöpört. A dél-amerikai spanyol uralom számára Túpac Amaru 243 évvel ezelőtti, 1780. november 4-én indított akciója jelentette a legnagyobb kihívást. A gyarmatosítók elleni lázadás vezetője elsőként törölte el a rabszolgaságot az amerikai kontinensen, amire a gyarmatosítók – az intézkedés foganatosítása helyett – kivégzéssorozattal válaszoltak.
Korábban
Egy kuraka, aki nem értett egyet a gyarmatosító politikával
A felkelés vezetője 1738-ban Jósé Gabriel Condorcanqui Noguera néven született. Tehetős család gyermekeként Cuscóban, az ősi inka központban, az előkelő indián fiúk nevelésére fenntartott jezsuita kollégiumban szerzett műveltséget.
1766-tól Yanaoca, Pampamarca és Tungasuca kurakája, azaz indián vezetője lett. E tisztség birtokosaként feladatai közé tartozott az adó begyűjtése és a rendfenntartás, továbbá ő közvetített a spanyol elöljárók és az indián bennszülött lakosság között. Ebben segítségére volt nyelvtudása, Jósé Gabriel ugyanis jól tudott spanyolul és az egykori Inka Birodalom nyelvét, a kecsuát is beszélte.
1766-os kinevezésétől kezdve sokat utazott, nemcsak a térség lakóit és problémáikat ismerte meg, hanem a kor modern irányzatait, a felvilágosodás eszméit is. Nagy megértést mutatott a bennszülöttek ügyes-bajos dolgai iránt és jól kiismerte magát közöttük, tisztában volt azzal is, mi állt a spanyol hatóságukkal szembeni ellenszenvük mögött.
Politikai karrierjében és a felkelés kirobbantásában aktív társra lelt Micaela Bastidas személyében, akit 1760-ban vett feleségül. A szintén kuraka családból származó nő nem csupán támasza volt férjének, hanem cselekvő partner is volt mellette: kereskedőként, öszvérhajcsárként és a családi vagyon felügyelőjeként vette ki a részét a fegyveres harcok megszervezéséből.
A helyi lakosok az 1770-es évek elejétől egyre rosszabb körülmények közé kerültek. A gyarmati hatóságok teljes kizsákmányolását csak tetézte az 1778-1779-es rendkívül hideg időjárás, amelynek hatására a termés nagy veszteségeket szenvedett el.
A gyarmatosítók azonban teljesen érzéketlenek voltak az indiánok problémái iránt, magas adókat vetettek ki, a nagybirtokrendszer terjeszkedésével korlátozták a földhasználatukat és ezzel a megélhetés szélére sodorták őket. José Gabriel beadványokat írt az indiánok ügyében, de semmi választ nem kapott.
II. Túpac Amaru sírja Cuscóban (kép forrása: Wikimedia Commons / Fmurillo26 / CC BY-SA 4.0)
A papságban és a helyi kreol – dél-amerikai születésű spanyol – értelmiségben is nőtt az elégedetlenség. Kezdett formálódni egy spanyolellenes mozgalom, amelynek eszmeisége a függetlenség megszerzésének vágyát kifejező inka múlttal kapcsolódott össze. Az 1779-1780-as év már a fegyveres szervezkedés előkészítéséről szólt.
José Gabriel a 16. századi utolsó inka uralkodó, I. Túpac Amaru nevét vette fel, akivel egyébként vérségi kötelékben állt. A családi ős ellen a spanyol gyarmatosítók 1571-ben indítottak háborút, hogy Peru feletti hatalmukat teljessé tegyék. Az akkori uralkodót egy évvel később elfogták, megkeresztelték, majd nyilvánosan kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap