Mindent, amit csak tudott, elmondott az amerikaiaknak Hitler egyik legközelebbi bizalmasa
2022. január 10. 15:44 Múlt-kor
Korábban
Hitler erkölcsi kódja
Ernst Franz Sedgwick Hanfstaengl 1887-ben született Münchenben egy fontos német üzletember és egy amerikai nő fiaként, így a Harvardra mehetett tanulni, és New Yorkba költözött, ahol családot alapított.
1922-ben a Hanfstaengl család visszaköltözött a háború utáni Németországba. Az anyaországba való visszatérés nem önkéntes volt, hanem annak következménye, hogy a családi vállalkozást az amerikaiak az I. világháború végén lefoglalták.
Hanfstaengl 1923-ban, Münchenben ismerte meg Adolf Hitlert. Részt vett a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt gyűlésein, amelyeket a bajor főváros sörözői közül a legforgalmasabban, a Bürgerbräukellerben tartottak. Ebből a sörcsarnokból indult Hitler és hívei főszereplésével még ezen év november 8-án a sikertelen puccskísérlet a német kormány ellen.
Hanfstaengl számára világossá vált, hogy − amint fogalmazott − Hitler a kiválasztott, és neki kell az „új életszakaszába” lépett német népet vezetnie. A sikertelen államcsíny után befogadta a politikai bukástól lelkileg összeomlott és a rendőrség elől menekülő pártvezetőt, s a München külvárosában lévő házában bújtatta el.
Ahogy Hanfstaengl visszaemlékezéseiben írta, őt és feleségét is meglepte a hisztérikus Hitler, aki egy revolverrel a kezében kiabált: „Ez a vég! Nem hagyom, hogy azok a disznók elfogjanak! Előbb inkább lelövöm magam!” A memoárja szerint felesége, a néhány dzsúdzsucu mozdulatot ismerő Helen volt az, aki odament Hitlerhez, és gyorsan elvette tőle a fegyvert, megakadályozva ezzel az öngyilkosságot.
Néhány hónappal később Hitlert öt év börtönbüntetésre ítélték, ám ténylegesen csak nyolc hónapot töltött a rácsok mögött. Amikor visszatért, tanácsot és barátságot kért Ernst Hanfstaengltől, akit egyik legjobb „tanítványának” nevezett.
Mindezt nem ok nélkül tette, hiszen a német–amerikai üzletember nagylelkű adományokat juttatott a náci pártnak, valamint gondoskodott a Mein Kampf kiadásáról, amelyet Hitler a börtönben vetett papírra. Nem mellesleg fia keresztapjává a német pártvezetőt választotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap