Mindent, amit csak tudott, elmondott az amerikaiaknak Hitler egyik legközelebbi bizalmasa
2022. január 10. 15:44 Múlt-kor
Korábban
Lépésről lépésre
Az évtized végére Hanfstaengl finanszírozta a párt hivatalos lapja, a Völkischer Beobachter kiadását és jelentős összeggel támogatta az újjáalakult Német Nemzetiszocialista Munkáspárt választási kampányát is.
1931-ben kinevezték az NSDAP külföldi sajtóért felelős irodájának élére.
Nem vesztegette az idejét: fél Európát beutazta, valamint ellátogatott az Egyesült Államokba, hogy a náci rendszerről kellemesebb képet mutasson.
A források szerint még hazafias dalokat is írt − főként a sporthimnuszok ütemére, amelyeknek világába még harvardi tartózkodása alatt tanult bele. Neki tulajdonítják például a „Sieg Heil!” (Győzelem, üdv!) köszöntési formula létrejöttét is.
Hitler kancellárrá történő kinevezése után, 1933 tavaszán Hanfstaengl örömmel látta, hogy a náci vezető bizalmasai közül két fő vetélytársa, a párt alapítója, valamint ideológusa, Alfred Rosenberg és Kurt Lüdecke is kiszorult.
Ekkor lépett elő új, belső ellenfelévé Joseph Goebbels, a náci propagandagépezet vezetője, aki nem sokkal később megfenyegette Hanfstaenglt: „Rosenberg elleni kritikájával túl messzire ment, ha nem változtat a viselkedésén, meg kell válnom magától” – írta Goebbels.
Mindezek mellett 1934 áprilisában Hitler levelet kapott a New Yorkba menekült Lüdeckétől, amelyben Hanfstaenglt megvádolta, hogy „oly kimondhatatlan és elítélendő módon intrikált Rosenberg és ellenem, ami azt gondolom, már túl sok.” A gyanakvó természetű Hitler ezért úgy döntött, egy időre az Egyesült Államokba küldi a bajort.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.