Oldjon meg Ön is középkori matekpéldákat
2016. január 22. 13:04
Korábban
Magyarázatok a Liber mahameleth-ből
1. „A következőket kell tennünk. Vegyük a húsz és harminc közti különbséget, ami nevezetesen tíz. Ezután szorozzuk meg az ötöt hússzal, az eredményt pedig osszuk el az előbb kiszámolt tízzel, így ismét tízet kapunk. Tehát ennyi napon át menetel a második küldönc, így az első küldönc – mivel öt nappal hamarabb indult – 15 napos utat követően találkozik társával.”
2. „Szorozzuk be a 20-at 15-tel, így 300-at kapunk. Ezt vonjuk ki a két város közti távolságból, azaz a 400-ból, így 100-at kapunk. Osszuk el hússzal, az 5. Ezzel a számmal elosztva a 400-at 80-at kapunk. Tehát a második küldöncnek naponta 80 mérföldet kell megtennie, hogy utolérje az elsőt.”
3. „Tegyük a következőket. Szorozzuk össze a nevezőket, vagyis a harmadot és negyedet, így lesz 1/12-ed. Adjuk össze a hármat és a négyet, ami hét, ez tartsuk észben. Ezután vonjuk ki a 12-ből a hármat, ami 9. Ezután osszuk el a hármat héttel, így megkapjuk a 3/7-et. Adjuk ezt hozzá a 9-hez, így 9 3/7-et kapunk. Tehát 9 és 3/7 nap alatt fog teljesen előbújni a kígyó.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap