Pocsék volt az óceán mélyéről felhozott 150 éves bor

2015. március 9. 10:22 MTI

Négy éve hoztak fel az óceán mélyéről néhány boros üveget, amelyeket egy 150 éve a bermudai partoknál elsüllyedt polgárháborús hajó fedélzetén találtak meg. Az egyik palackot a dél-karolinai Charlestonban, egy gasztronómiai fesztiválon nyitották fel a hét végén. A fesztivál látogatói közül ötvenen fizettek azért, hogy közelről láthassák, amint elismert borászok felnyitják, majd fintorogva kóstolgatják a kotyvalékot.

Az óceán mélyéről felhozott 150 éves bor

Az egyik sommelier azt mondta, hogy ő már többször is kóstolt hajótörésből származó borokat, amelyek nagyon jók is lehetnek, ez azonban nem volt az. Az üvegből előkerült zavaros sárgásszürke folyadéknak olyan volt az íze, mint szennyvíz, benzin, sós tengervíz és ecet keverékének, csipetnyi citrussal és alkohollal.

A bordeaux-i egyetem borvegyésze, aki még felnyitás előtt, a dugón keresztül vett minta alapján megszagolta azt italt, azt mondta, hogy illata "kámfor, állott víz, szénhidrogének, terpentin és kén keveréke". Az ítészek szerint a 37 alkoholfokú ital spanyol "erősített bor", tömény szesz vagy orvosság lehetett, 151 év után azonban "leginkább sós tengervíz".

A palackok megtalálásának pillanata 2011-ben

A palackok megtalálásának pillanata 2011-ben

A palackot búvárrégészek hozták fel a Mary-Celestia gőzhajóról, amely az amerikai polgárháború alatt, 1864-ben süllyedt el tisztázatlan körülmények között. A bort a fedélzetmester egy titkos szekrénykéjében fedezték fel. Később még négy másik palack bort, leplombált parfümös üvegcséket, női cipőket, hajkeféket és gyöngykagylóból készült gombokat is felszínre hoztak.

A gőzös Bermudáról szállított utánpótlást a délieknek, amikor zátonynak ütközött és hat perc alatt hullámsírba süllyedt. Történészek szerint nem kizárt, hogy szándékosan süllyesztették el. Az Egyesült Államokban idén emlékeznek meg a polgárháború befejezésének 150. évfordulójáról.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma