Tell Vilmostól Newtonig: a történelem hét leghíresebb almája
2021. január 26. 17:26 Múlt-kor
Korábban
Hófehérke végzete
„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” – kérdezgeti az ismert mese gonosz mostohája a beszélni tudó tükrét, amely Hófehérke hajadonná válása – vagyis hétéves kora – után már nem azt feleli, hogy „Te vagy az”.
A legelterjedtebb meseváltozat szerint a királyné ekkor a vadászát bízza meg a nálánál egyre szebb mostohalánya megölésével. A férfi azonban megkönyörül a lányon, ezért az uralkodónőnek a parancs végrehajtását bizonyítandó egy vadkan szívét viszi el.
Az eredeti mese ennél is morbidabb volt: a királynő ugyanis Hófehérke máját és tüdejét kérte, amelyet aznap vacsorára tálaltak volna fel. A Grimm testvérek 1812-es gyűjteményében pedig a gonosz mostoha a lány vér szerinti anyja volt, aki egyszerűen csak otthagyta Hófehérkét az erdőben.
Az Európa nagy részén közismert német mese néhány kutató szerint valós történeten alapszik. Az egyik elmélet szerint Waldeck grófjának lányáról szól a történet. A 16 éves Margarethát 1549-ben mostohaanyja eltávolította az udvarból, a Brüsszelbe érkező leány szépsége pedig felkeltette a későbbi II. Fülöp spanyol király figyelmét, ami miatt Margarethát 21 éves korában eltették láb alól, halálát valószínűleg mérgezés okozta.
További érdekes meseadalék, hogy Waldeck grófja kvázi rabszolgákként dolgoztatta saját gyermekeit a rézbányáiban, az alultápláltság és a nehéz fizikai munka miatt végtagjaik eltorzultak, és a nép körében csak szegény törpékként emlegették őket.
A mese almás vonala (a mostoha többek között egy „megbabonázott/mérgezett” almával kívánja másvilágra segíteni a lányt) egy ősi német történetből eredhet, amely szerint egy idős férfi mérgezett almákat adott a gyermekeknek, akik lopni mertek a gyümölcsöséből.
A régebbi verziókban a történet vége is eltér a közkeletűtől: a lányt ott nem a herceg csókja ébreszti fel, hanem, amikor a lóra feltéve visszaviszik a kastélyba, az egyik zökkenőn esik ki az alma a torkából.
Azt a részt persze homály fedi, hogy a herceg miért vitte a holttestet a kastélyba. De bizarr a Grimm testvérek variánsának befejezése is. Náluk a királynénak vörösen izzó vascipőkben kell táncolnia, amíg meg nem hal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap