Történelmi emlékhellyé nyilvánították Vörösmarty Mihály szülőházát
2023. június 28. 13:24 MTI
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslatára, Magyarország kormányának döntése alapján történelmi emlékhely lett a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékház – olvasható a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Korábban
Mint írják, a műemléki épület jelentős kulturális helyszín, az ország legnagyobb Vörösmarty-emlékhelye, kiemelkedő fontosságú a nemzeti identitás kialakításában, a magyarságtudat megerősítésében.
A közleményben Móczár Gábort, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatóját idézik, aki a döntésről elmondta: kiemelten fontosnak tartja, hogy történelmünk jeles helyszínei minél kitüntetettebb figyelmet kapjanak, és beépüljenek a köztudatba nemcsak mint helyszínek, de mint magyarságunk és nemzeti identitásunk fontos építőkövei is.
„A Nemzeti Örökség Intézete kiemelt figyelmet fordít a nemzeti és történelmi emlékhelyek népszerűsítésére és megismertetésére, ezért számos fórumot biztosít a különböző helyszíneknek a tudásmegosztásra és a fenntartók tapasztalatainak átadására. Vörösmarty Mihály olyan megkerülhetetlen alakja irodalomtörténetünknek, amely méltán teszi szülőházát kiemelt történelmi jelentőségű helyszínné” – fogalmazott Móczár Gábor.
A tájékoztatás szerint a Vörösmarty Emlékházba látogatók családos és csoportos programokon, tárlatvezetések vagy múzeumpedagógiai foglalkozások segítségével ismerkedhetnek meg a reformkor meghatározó alakja, Vörösmarty Mihály életével és munkásságával. A mostani döntés értelmében 62 történelmi emlékhely van Magyarországon, köztük Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szülőháza – olvasható az összegzésben.
A Vörösmarty Mihály Emlékház (vorosmartyemlekhaz.hu)
A Fejér vármegyei Kápolnásnyéken, a Vörösmarty utca 31. szám alatt lévő kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékház egykor a Nádasdy család grófi ágának gazdatiszti háza volt.
Vörösmarty Mihály (1800-1855) költő, író, műfordító, ügyvéd, politikus, a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia korai elnevezése) rendes tagja, valamint az irodalmi élet felemelésével foglalkozó, több mint egy évszázadon át működő Kisfaludy Társaság alapító tagja volt.
A filozófiai tanfolyamot és jogot végzett, mindeközben a Perczel-család nevelőjeként dolgozó Vörösmarty 1825-ben tett szert országos hírnévre a Zalán futása című eposzával.
Ezt követően költőként, íróként, szerkesztőként tevékenykedett, ekkortájt – 1836-ban – született meg tollából a Szózat is. Nem maradt ki az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcból sem, Kossuth támogatója volt, még képviselői tisztséget is vállalt.
Vörösmarty Mihály a szabadságharc leverése után bujdosni kényszerült, 1850 során kegyelmet kapott. A hányattatások következtében egészsége megromlott, 55 éves korában halt meg, sírja a Fiumei úti sírkertben található.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap