VIII. Henrik kedvenc hajójának baktériumproblémája van, de most azonosították a forrását
2021. november 3. 09:12 Múlt-kor
Röntgensugaras technológia segítségével fény derült arra, mi emészti VIII. Henrik kedvenc hadihajóját, a Mary Rose-t. Miután a hajó elsüllyedt a franciák ellen 1545-ben vívott solenti csatában, a következő évszázadokban kéntermelő baktériumok szaporodtak el a roncsban. Ezek olyan bomlástermékeket hagytak hátra, melyek levegővel érintkezve savat alkotnak, így károsítva a történelmi hajóroncsot.
Korábban
Rejtőzködő veszély
A Mary Rose – illetve ami maradt belőle – a La Manche csatorna fenekén hevert egészen 1982-es kiemeléséig, és bár a restaurátorok mindent megtettek, hogy kezeljék és megóvják a vízzel telített szerkezetet, nem volt ismeretük a fában tenyésző baktériumfajokról és ezek melléktermékeiről, melyek veszélybe sodorhatják a megőrizni próbált hajót.
Röntgensugarakat kombinálva a molekulákat alkotó atomokat azonosítani képes technológiával, a tudósok savképző nanorészecskéket fedeztek fel a hajó fájában, melyeket ártalmas baktériumok hagytak hátra. A savképző vegyületek azonosítása és helyük meghatározása a faszerkezetben segít a restaurátoroknak megmenteni ezt az egyedülálló leletet.
Az új módszerrel „nem csak megtalálni és ábrázolni vagyunk képesek a nanorészecskéket, de a szerkezetüket is elemezni tudjuk” – mondta Serena Cussen, a kutatás első szerzője és a Sheffieldi Egyetem Anyagtudományi és Mérnöki Tanszékének vezetője.
„Ez az első alkalom, hogy cink-szulfid nanoszerkezeteket – bakteriális melléktermékeket – figyeltünk meg a Mary Rose fájában” – jelentette ki Cussen. „Korábban a tudósok nem voltak képesek ilyen részletes képet alkotni a potenciálisan káros baktériumfajokról” – tette hozzá.
Amikor VIII. Henrik 1510-ben parancsot adott a Mary Rose megépítésére, mindössze 19 éves volt, és alig egy éve lépett trónra. A Mary Rose a maga korában csúcstechnológiás hadihajónak számított: 544 tonnát nyomott, és képes volt akár nyolc nagy ágyút is hordozni.
Két háborúban is hajózott a franciák ellen, mielőtt ismeretlen okokból felborult a francia flotta elleni csatában, és ötszáz főnyi legénységével együtt elsüllyedt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap