VIII. Henrik kedvenc hajójának baktériumproblémája van, de most azonosították a forrását
2021. november 3. 09:12 Múlt-kor
Korábban
Hogy mentsünk meg egy hajót?
1971-ben búvárok találták meg a Mary Rose-t a Solent, a Nagy-Britannia és a Wight-sziget közti szoros mélyén, és a következő évtizedekben több mint 500 búvár és kutató dolgozott a hajó feltárásán, egyesével emelve ki a leleteket.
Végül 1982-ben egy szakértői csapat emelte a felszínre a hajótestet, amelynek mintegy a fele még ép volt. Polietilén-glikolos (PEG) kezelésnek vetették alá, ami stabilizálta a vízzel átitatott faanyagot és megelőzte a kiszáradáskor fellépő zsugorodást.
A vízzel átitatott fa állapota azonban a kezelés után is romolhat. Az új kutatás felfedte, hogy a kéntermelő baktériumok továbbra is jelen vannak a faanyagban, és ahogy a PEG idővel lebomlik, maga is káros savakat hagyhat hátra.
„Akár több tonnányi baktérium és PEG-bomlástermék lehet a Mary Rose fájában, ami nyilvánvalóvá teszi a probléma léptékét” – írják a szerzők.
A kutatáshoz egy öt centiméteres mintát vettek a hajótestből, amelyet aztán kisebb darabokra vágtak röntgensugaras és pásztázó elektronmikroszkópos (Scanning Electron Microscope, SEM) vizsgálatokhoz.
A fában található vegyületek atomi struktúráiból származó szóródási mintázatok elemzésével baktériumok által termelt, vas-szulfid alapú nanoszerkezeteket fedeztek fel, melyek az oxigénnel reakcióba lépve savakat képesek formálni.
„Az eredményeink felhívják a restaurátorok figyelmét ezekre az eddig ismeretlen lerakódásokra, és kiterjesztik az állapotromlást előidéző anyagok kutatását” – mondta Cussen. „A potenciálisan káros fajok szerkezeteinek ismerete lehetőséget teremt a jövőbeni eltávolításukra szolgáló célzott kezelések kialakítására.”
A kutatási eredmények október 27-én, a Matter folyóiratban jelentek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap