Öt röhejes régészeti átverés
2013. december 3. 12:32
Korábban
A Cardiff-i óriás
1869-ben egy New York állambeli farmon két felbérelt munkás egy kutat készült kiásni, amikor kőbe ütközött az ásójuk. Később kiderült, egy 1300 kilós, több mint három méteres kőalakra bukkantak a föld alatt, amelyet egy őskori óriás megkövesedett maradványának hittek Amerika-szerte. Az égimeszelő fájdalmas arca a haldoklásáról árulkodott. William Newell cardiffi farmer maximálisan kihasználta a lehetőséget, s rögvest sátort emeltetett a "sírhely" fölé, ahová kizárólag belépődíj ellenében lehetett betérni.
Bár a Yale Egyetem régészei már a kezdetektől hamisítványnak kiáltották ki a leletet, a kíváncsi érdeklődők áradata nem hagyott alább, sőt a tudomány pártfogói és a hívők között kirobbanó vita csak tovább növelte a farmer bevételeit. Néhány hónappal később jó pénzért eladta a "leletet" egy bankárnak, aki azt egy cirkusztulajdonosnak passzolta tovább.
Időközben több megkövesedett "óriás" is előbukkant a föld alól. A zűrzavart láttán a farmer és unokatestvére, George Hull bevallotta, hogy ők faragtatták az óriást, és az egész csak egy átverés. Hull elmondása szerint egy lelkésszel folytatott vita során fogalmazódott meg benne a jövedelmező "vállalkozás" ötlete, ugyanis a metodista lelkész harciasan védte a Teremtés Könyvében leírt lények valódiságát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap