Öt röhejes régészeti átverés
2013. december 3. 12:32
Korábban
Saitafernes tiarája
A párizsi Louvre az egyik legismertebb és legtekintélyesebb múzeum a világon, azonban az ottani szakértők is csak emberek, s az ember néha téved. 1896-ban 200 ezer frankért (akkoriban ez hihetetlen nagy összegnek számított) vásárolta meg az intézmény az i. e. 3-2. században élt Saitafernes szkíta uralkodónak tulajdonított tiarát, vagyis arany koronát. Az igényes kivitelezésű fejdíszen görög és szkíta elemek keverednek, vadászjelentek és egy, az Iliászból vett esemény is helyet kapott rajta, ami nem tekinthető különösnek, ugyanis a király és hadserege több fekete-tengeri görög kolóniával is kapcsolatba került, amelyek kulturálisan is hatottak a szkítákra.
A nagy érdeklődést kiváltó leletet német kutatók is megvizsgálták, majd az egyik berlini művészettörténész, Adolf Furtwängler érdekes bejelentést tett: a hét éven át csodált szkíta aranylelet hamisítvány. A szakértő a korona ábrázolásait elemezte, amikor nyilvánvalóvá lett számára, hogy az egyes motívumok más-más korban voltak divatosak, így a tiara eseménysorainak készítési ideje nem lehet olyan régi. Igaza is lett, a turpisságra hamar fény derült: az Odesszában tevékenykedő Israel Ruhomovszkij ötvösművész készítette azt 1880-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap