Hét extrém reklámfogás a történelemből, amely megragadta a világ figyelmét
2017. november 24. 13:58
Korábban
Egy álkatasztrófából lett katasztrófa
1896-ban a Missouri, Kansas és Texas Vasutak egy alkalmazottja, William George Crush egy rendkívül ambiciózus tervet eszelt ki, hogy növelje a cég népszerűségét. Kiválasztott egy nagy, üres, vidéki telket Texasban, ahol hatalma lelátókat és egy vasúti sínpárt épített fel. Az ötlet az volt, hogy a síneken szembehelyeznek egymással két mozdonyt, majd azokat teljes sebességre felgyorsítva frontálisan karamboloztatják egymással.
A „vasszörnyek párbajára” mintegy 40 ezer izgatott néző érkezett és úgy tűnt, hogy Crush akciója fantasztikus eredményt fog hozni. Az attrakció a tervek szerint el is indult, aztán az ütközés pillanatában elszabadult a pokol. Az egymásnak csapódó mozdonyok kazánjai azonnal felrobbantak, óriási mennyiségű fémtörmeléket repítve a levegőbe.
A robbanásban rengetegen megsérültek, hárman pedig életüket is vesztették. Az áldozatok közt volt egy kislány is, akinek koponyáját teljesen összetrancsírozta egy repülő vasdarab. A vasúttársaság ezután kénytelen volt nagyon komoly kártérítési összegeket kifizetni. Furcsa módon, az eredeti terv végül bevált: a cégnek nemcsak a hírneve, de a forgalma is jelentősen megugrott a következő években.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.